Két napon át tartó sörfiesta kezdődik február 23-án, az egyetlen hazai téli sörfesztiválon. Az Indoor Sörfesztivál idén először lesz a Várkert Bazárban. Három szerencsés olvasónk pedig korlátlan kóstolásra jogosító, páros jegyet nyerhet a bulira!
A boltokban már megjelentek a visszaváltó automaták, ám egyelőre senki sem használja azokat, hiszen nincsenek még forgalomban a megfelelő üvegek és dobozok. De már nem kell sokáig várni.
Tizenkettedik alkalommal lesz Házisörfőzők Nemzetközi Versenye májusban. A program célja az otthoni sörfőzés népszerűsítése, szerintünk ilyen bulival ezt tényleg nem lesz nehéz elérni!
Idén 170 éves a Dreher Sörgyárak. A kerek születésnapot ünneplő üzemben 100 milliárd forintos fejlesztésbe fogott tavaly a japán tulajdonos, amivel biztosítani kívánja a cég jövőjét.
Európa alkoholfogyasztását monitorozta az Egészségügyi Világszervezet (WHO). Az adatok szerint az elmúlt években csökkent az európai alkoholfogyasztás, annak ellenére, hogy több országban többet isznak, mint korábban.
A Heineken első körben összesen 15 üzemében indítja el azt a programot, amelynek eredményeképpen 15-20 százalékos energiamegtakarítást és átlagosan 50 százalékos szén-dioxid-csökkentést érnek majd el. Sopronban is.
Tavaly 10 százalékkal, a 2022. évi 6,006 millió hektoliterről 5,4 millió hektoliterre esett a hazai sörfogyasztás az import jelentős csökkenése és a hazai termékek arányának bővülése mellett.
Az Újvilág hódítói eleinte nem találkoztak az amerikai őslakosok körében erjesztett italokkal. Ennek ellenére úgy fest, nagyon is készítettek ilyesmit a különféle indián törzsek. Erre most újabb bizonyítékot találtak az Amazonas vidékén.
2024-es, első ajánlónkban, minden szempontból a szezon előtt, két teljesen különböző, a maguk nemében roppant különleges sört nézegetünk. Jöjjön egy nem csak a nevében harcos NEIPA és a sörbe főzött Ország Tortája!