Szeptember 22-én kezdődik a Focus Oktatóközpont következő Sörgyártó tanfolyama, amelyen – némi hétvégi elfoglaltsággal – február végére OKJ-s sörgyártó végzettséget lehet szerezni. Most ráadásul egy csomót engedtek az árból!
Ma nyílik egy kiállítás a Koreai Kulturális Központban, ahol a fermentált ételek történetét mutatják be, és a készítésükről is szó lesz. Vigyázat, nem minden sör, ami erjesztett!
Saját whiskeyt készített a Metallica. A Blackened nevű italt az együttes 1988-ban megjelent And Justice For All című albumának nyitó daláról nevezték el és ott van minden cseppjében a rock n’ roll.
Egy brit orvosi hetilapban megjelent tanulmány szerzői azt mondják, a mérsékelt fogyasztás talán véd a szívbetegségekkel szemben, ám ez az előny nem akkora jelentőségű, mint a rák és más betegségek kockázatának emelkedése.
A Global Information System on Alcohol and Health kutatásának eredményéből kiderül, melyik országok állampolgárai fogyasztják évente a legtöbb alkoholt. Ráadásul valahogy a hivatalosan kapható, és az otthon erjesztett/főzött szeszeket is beleszámolták. Hol vagyunk mi, magyarok?
Szakmai és fogyasztói zsűri választotta ki az idei év legjobb porterét a Soproni első sörversenyén csütörtökön. A legjobb főzet jövőre nagyüzemi gyártásba kerül, Stubna Ágostonnal, a sör megalkotójával váltottunk néhány szót.
Hogyha igazán rá vagy pörögve a craft sörök komlóorgiájára, simán bevállalhatod ezt a friss komlóval készülő pesztót, hiszen hamarosan itt a szüret ideje, könnyű lesz friss tobozokhoz jutni. Bevállalós recept jön!
Így integráld kedvenc barna söröd ízét a vacsorába! Eredeti orosz receptet próbáltunk ki, amelynek a főszereplője a sertéshús és a saslikpálcika mellett természetesen a sör.
Európa vezető online szeszkereskedő cégét felvásárolta a francia Pernod Ricard, a világ második legnagyobb szeszesitalgyártó vállalata – közölte a Meininger’s wine business international borkereskedő szaklap.
Sörről és étkezésről tanulni, mindig érdekesen hangzik. Ilyenkor nem csak az ízek számítanak, a közösségi élmény sem elhanyagolható! Ha kedved támad mélyebbre ásni a témában, ebben a cikkben adunk néhány általános alapelvet és tippet.
