Cikk megosztása
Már készülnek az első sörök Türjén a Premontrei kolostorban, ahol vadonatúj rendszeren indult be a termelés az elmúlt hetekben. A főzde egy új, széleskörű turisztikai koncepció részeként valósult meg.
A Zala-megyei Türjén megújult a Gyümölcsoltó Boldogasszony prépostsági templom és környezete, és a tervek szerint a településre látogatók történelmi emlékekkel gazdagodhatnak, illetve különféle programokon vehetnek majd részt.

A Magtár kiállítótérben interaktív látogatóközpont nyílik, a sörmanufaktúra mellett csoki is készül majd, lesz kávézó és étterem, valamint szálláslehetőség is.
A türjei sörfőzde automatizált rendszerű üzem, ahol olyan söröket szeretnének készíteni, amelyek „minden látogató ízléséhez illeszkednek”. Hamarosan kóstolható majd egy Kellerbier, egy citrusos – feltehetően – belga búzasör, egy IPA és egy apátsági jellegű barna sör is.