Csípjük az olyan projekteket, amelyekben különböző művészeti ágak találkoznak, az élet teljesen más területeiről érkező emberek dolgoznak együtt. A Mihályi Patisserie-féle Dobos-desszert pont ilyet indított útjára. Előbb a zip’s értelmezte sör formájában újjá, a bemutató pedig egy igazán összeművészeti est formájában valósult meg.
A kijárási tilalom idején minden megmentett szombat este aranyat ér. Szerencsére a zip’s is egy november végi szombatra tette a Dobos desszertsör premierjét, és noha ők egészen másképp (leginkább élőben) szerették volna megmutatni az újdonságot, mi hálásak vagyunk nekik, hogy egy unalmas szombatot változtattak ünnepnappá azzal, hogy házhoz hoztak párat az új sörből, illetve az azt ihlető Mihályi Patisserie sütiből, no meg Csécsei László, az italhoz készített kacsamájából.
Aki járt már Vácon, a Mihályi Patisserieben, szinte biztos, hogy kóstolta a Dobos desszertet, mert egész egyszerűen annyira jól néz ki, hogy nehéz neki ellenállni. A cukrászmester, Mihályi László szándéka az volt ezzel a sütivel, hogy a nemzetközi szinten talán legismertebb magyar desszertet modern formában értelmezze újjá. Elegáns megjelenés, lágy csokoládékrém, belül pihepuha piskóta, az egész csokipermettel körbevéve.
A zip’s sörfözö mestere Pedro Reinoso Bernal, a cukrásszal együttműködve készítette el a desszertet, sör formájában. Tudjuk, hogy vannak nagyon jó példák arra, hogyan lehet egy süteményt sör formájában megfogalmazni, ezért tökre kíváncsiak voltunk rá, milyen lesz a zip’s megoldása. Az ital leginkább selymes, és abszolút partiban van a sütivel, az alkoholmeleg szépen kiegészíti az édességet.
Mihályi és a zip’s pedig nem csak egymást ihlették meg, hanem Seres László festőművészt is, akinek a festménye a sör címkéjét díszíti, Légrádi Gergely író, üzenetét pedig ugyancsak a palackon lehet olvasni, a Cimbaliband meg még dalt is írt a sörnek.
Csécsei László, a zip’s séfje erre az alkalomra készített brutálisan krémes és finom kacsamájat, amelyet egyebek mellett vaníliával visszaredukált IPA-val marinált, mellé pedig malátakekszet, sült almát és birsalmát, valamint gyömbért kínál.
Hát szóval ezeket lehetett kóstolgatni az online premier közben. És, hogy milyen a sör? Harmonikus, hiszen nem túl sok a vanília és a kakaó sem. Ugyanakkor nagyon intenzív az élmény, és a vanília teljesen egyértelműen uralja az illatot, mégsem telepszik rá, az ízben pedig már a kakó és a kekszesség a mutatkozik meg. Az 5,5 százalékos alkoholtartalomnak megint csak örülni tudunk (mármint annak, hogy nem több), éppen annyira melegít, amennyire a stílustól elvárható.
A bejegyzés megtekintése az Instagramon
Igazán együtt kelnek életre a Dobos desszerttel, Csécsei László tapasa pedig egészen másik oldalról támogatja meg a gasztroélményt. A kacsamáj édességét a gyömbér teszi pikánssá, a sűrített tejes malátakeksz egyértelműen visszaköszön a sörben, az almák pedig adnak az egésznek egy vibráló, citrusos frissességet.
Ha kíváncsi vagy, hogyan készült a sör, milyen a desszert, és a tapas, illetve meghallgatnád mások mellett Seres László és Légrádi Gergely gondolatait, illetve a Cimbaliband dalát, itt tudod visszanézni a premiert. Ha teheted, mindenképp szerezz hozzá a sörből és a finomságokból is!