fbpx

A Yeast Side célja fokozni az izgalmakat a magyar sörvilágban

Írta: Knap Gábor

2018-03-26 | 07:57 Magazin

Fotó: Yeast Side Sörfőzde Facebook

A sörkedvelők az utóbbi időben egyre többet találkozhatnak egy új(nak tűnő) sörfőzdével, amely vidéken működik, mégis sokan budapestinek gondolják, olyan sok helyre eljutottak. A Yeast Side egyik felével, Lados Péterrel beszéltük át, mi a helyzet Jászapátiban.

A Yeast Side – habár ez az elnevezés csak kb. egy éve létezik – valójában nem más, mint Jászapátiban 25 éve működő a Lados Sörfőzde, amelyet az alapító Dr. Lados Miklós halála után gyermekei kezdtek működtetni. A puszta működtetést aztán felváltotta a tervezés, jöttek az újabb és újabb ötletek, és ahogy Péter és Szilvia beletanult a sörfőzde működtetésébe, úgy érezték mindinkább, hogy egy új branddel könnyebben eljuthatnak a fogyasztókhoz.

Péter, csakúgy, mint édesapja, vegyészmérnök, így a sörfőzés elméleti háttere maximálisan biztosított, ráadásul – ahogy megtudtuk tőle –, amikor 2013-ban át kellett vegye a főzde működtetését, mindössze 20 éves volt, és nem sokat tudott még a sörfőzésről. Az első évben csupán ismerkedett a folyamatokkal, a második évben megpróbált belefolyni, és kideríteni, mit lehet helyben kihozni a főzdéből. Ezzel párhuzamosan végezte az egyetemet, így a tanulmányok és a gyakorlati tapasztalatszerzés szépen összecsengett.

Az hamar kiderült Péter és Szilvia számára, hogy a Lados Sörfőzde két alapsörénél jóval többfélét szeretnének készíteni, a lehető legjobb minőségben, izgalmas söröket főzni. A Yeast Side márkanév ezt az új irányvonalat képviseli, és korántsem csak a sörfőzésről szól majd, hanem – ahogy azt a név is sugallja – például az élesztők ízeket befolyásoló tulajdonságait tervezik teljesen megmutatni, de akár más termékek – így cider is készülhet a jövőben Jászapátiban.

A sörfőzésen túlmutató tervek

Egy csomó mindent még nem tud rólunk a sörszerető közönség, nem nagyon kommunikáltunk az elmúlt években. Ennek egyetlen oka van, úgy éreztem, nem tudunk elég jó söröket főzni ahhoz, hogy nagyobb építkezésbe kezdjünk. Ennek az ideje most jött el – mondja Péter.

Sok apró dolgot változtattunk a technológián, a higiénián, a rendszer kezelhetőségén, és ami még fontosabb, kémiailag vannak jól összerakva a söreink, és olyan irányba szeretnék fejleszteni a főzdét, hogy olyanokat tudjunk bevállalni, amit hasonló üzemek nem mernek – folytatja sokat sejtetően.

Fotó: Yeast Side Sörfőzde Facebook

Az elmúlt időszakban sikerült megismerni a trendeket, illetve az egyetem befejezése után sokkal több idő jut a főzdére, és a söröket készítő csapat is jól összeállt. Vagyis itt az ideje az eddig halogatott, ám régóta tervezett projekteknek. Ha minden jól megy, jönnek a hordóérlelt sörök, van olyan zenekar, akikkel együtt készítenének valamilyen különlegesebb főzetet, illetve ott van a 150 tőből álló saját komlóföldjük is, amelyen több fajtával is kísérleteznek.

Jöhet egy csomó új Yeast Side sör???

Péter egyébként az egyetemen is komlókivonat készítéssel foglalkozik. Szeretne saját komlóból saját illóolajat lepárolni, azzal készíteni, olyat, amit Magyarországon még senki nem csinált.

A már most szép alapszortiment – pilzeni, barna lager, búza – mellé áprilisban egy pale ale, majd egy belga gyümölcsös sör csatlakozik, illetve tavasszal sorra jönnek majd ki az újdonságok – a januárban megjelent mentás stout után – a grillezett barackkal és kamillával készülő pale ale, vagy egy itthon még kevéssé ismert komlóval készülő APA.

A Yeast Side söröket tartó helyek száma pedig szintén szépen növekszik, ott vannak többek között a Beerodalomban, a Beerselectionnél, a Wunder Sörművekben, a Csendes Csemegében, vidéken Békéscsabán, Székesfehérváron, hogyha beindul a fesztiválszezon, akkor pedig már biztosan ott lesznek a Szezonnyitó és a Belvárosi Sörfesztiválon.