fbpx

Velük mindent megtudhatsz a belga sörkultúráról!

Írta: BeerPorn.hu

2020-07-29 | 06:04 Magazin

Fotó: Premium Beer Facebook

Ismerd meg a Premium Beert, amely egy igazi, hobbiból lett minivállalkozás, amelynek alapítói annyira élnek-halnak a különleges belga sörökért, hogy elkezdték egyenesen a főzdéktől berendelni az újdonságokat, és kóstolókon bemutatni a magyar érdeklődőknek!

A Premium Beer egyik alapítója, Mesterházy Ernő 2017 márciusában, Párizsban esett első látásra (kóstolásra) szerelembe a belga sörökkel (egy világos La Chouffe indított el mindent), annyira, hogy csakhamar Belgiumban találta magát, majd hazatérve elkezdte rendelni a sörcsomagokat, amelyeket addig mutogatott a barátainak, hogy 2018-ban meg is tartotta első „hivatalos” sörkóstolóját.

Aztán jöttek az újabbak, majd elvégezte a HUBA – Hungarian Beer Academy sörtanfolyamát, és Ács Norberttel tető alá hozták a Premium Beer vállalkozást, amellyel az a céljuk, hogy elsősorban olyan belga sörökkel ismertessék meg a magyar sörfogyasztókat, amelyek itthon szinte egyáltalán, vagy legalábbis nagyon nehezen hozzáférhetőek.

Ehhez egyenesen Belgiumból rendelik a söröket, folyamatosan figyelik az újdonságokat. Ennek köszönhetően többször előfordult már, hogy olyan sört mutattak be, amely Belgiumban is csak hetekkel korábban jelent meg.

A Premium Beerrel csapatépítő programként, cégeknek szerveznek belga sörkóstolókat, de vállalják a bemutatót születésnapra, legénybúcsúra is – ismerve őket, elég könnyedén tudják oldani a hangulatot, és ebben persze a sörök is nagy segítségükre vannak. :)

Mesterházy Ernő és Ács Norbert

A kóstolók elsősorban Nyugat-Magyarországon vannak, hiszen a srácok ott élnek. Havi rendszerességgel vannak eseményeik Bükfürdőn, a Central Restaurantban, de kérésre szívesen felpakolják a söröket, és megtartják a kóstolót egyéb helyszíneken is.

A legközelebbi szeánsz augusztus 29-én lesz, délután 5 órai kezdettel, amelyen roppant derekas sörsor várja a vállalkozó kedvűeket, hiszen 14 különböző főzde termékeit kóstolják majd, köztük több olyan főzetet is, amelyek idén nyáron jelentek meg. A kóstoló ára 12 500 Ft, amiben benne van a különleges sajttál is.

A sörök pedig önmagukért beszélnek:

  • GenGoulf BIO 2020 3.9% bio
  • Brussels Beer Project Toy Boy 3.5% session ipa
  • Passchendaele Ginger White 4.5% búza
  • Martin’s Pale Ale 6% világos
  • Kapittel Watou Gluten-Free 6.5% világos
  • Dikke Jan Tripel 7.2% világos
  • Papegaei 8% világos
  • Triporteur Bling-Bling Imperial King IPA 8.8% ipa
  • Gordon Finest Gold 10% imperial pilsner
  • Troubadour Magma Tropical 6.5% amber ipa-tripel
  • De Halve Maan Brugse BOK 6.5% bok
  • Vleteren Bruin 8% dubbel
  • Kerel Pink Imperial 8% imperial stout
  • Barbár Rouge 8% meggyes

Hogyha csatlakoznál, még megteheted, a Premium Beer weboldalát itt, Facebookját pedig itt találod!