fbpx

Tokajban már látszik, hogyan hoz össze a sör

Írta: BeerPorn.hu

2023-03-17 | 12:44 Sörmenet

Tokaj-Hegyalján minden a borról szól, ami nem csoda, hiszen tényszerű, hogy a világ egyik legjobb természetes édes bora készíthető a környéken. Azt viszont kevesebben tudják, hogy az 1800-as évek végéig sörfőzde is működött ott.

Ezt a hagyományt viszi tovább a BAZ Beer, amely immár öt éve működik a városban. Az évforduló örömére idén a szokottnál is többet lehet majd velük találkozni különféle rendezvényeken, kitelepüléseket és sörvacsorákon.

Szerintük Tokaj környékén a bor vezető szerepe megkérdőjelezhetetlen, viszont ma már a gasztronómiai kérdésekre sokkal gazdagabb választ kell tudni adni, mint egy évtizeddel korábban, így a kraft sörnek mindenképp helye van a régióban.

Ezt jól jelzi, hogy a főzde az utóbbi időben már teljes kapacitással működik, a fogyasztói visszajelzések pedig bíztatók. Ezek alapján egyébként a receptekbe is belenyúlnak, mint például a Kenderes IPA esetében. A főzde célja alapvetően egy könnyen fogyasztható sörökből álló szortiment felállítása, közben pedig persze néha egy-egy elvetemült főzet is belefér.

Ottjártunkkor többek között grape ale-en és szamorodni hordóban érlelt old ale-en dolgoztak. Utóbbi egy tokaji borászok receptje alapján készült sör, ugyancsak tokaji hordóban érlelve. A BAZ Beernél azt mondják: ez a projekt remekül megmutatja a sör összetartó erejét és azt, hogy a sör, mint ital mennyivel többet tud annál, mint amint elsőre gondolnánk róla.

Kövesd te is a Sörmenetet!

(x)