fbpx

A főzde, ahol minden hajnalban vérvörös a harmat

Írta: Rutkai Vera

2021-06-24 | 06:49 Magazin

Saint-Feuillien (Fotó: Tripadvisor.com)

Hol volt, hol nem volt, a VII. században élt egyszer egy ír szerzetes, akit Foillan néven emlegettek. Ő és társai azért érkeztek Le-Roeulx városába, hogy hirdessék az evangéliumot. 655-ben hidegvérrel meggyilkolták őket, vértanúságuk helyszíne pedig zarándokhellyé vált, mikor híre ment, hogy azon a helyen minden hajnalban vérvörös a harmat. 1125-ben fiatal szerzetesek ezen a zarándokhelyen alapították meg a Saint-Feuillien premontrei rendi apátságot, ahol a mára világhírűvé vált belga családi sörfőzde története elindult.

Az apátság hét évszázadon át virágzott, 30-40 szerzetes lakta a kolostort, körülötte pedig gazdák és kereskedők munkálkodtak, köztük egy sörfőző is. 1796-ban azonban, sok más apátsággal együtt, a Saint-Feuillient (és vele együtt a sörüket) is elsöpörte a francia forradalom.

1873-ban Le-Roeulx bejáratánál állt egy kis épület, ahol Stéphanie, Benoît és Dominique Friart megalapították a St-Feuillien sörözőt. Stéphanie igen hamar díjakat nyert a családi főzdének, 1894-ben az antwerpeni nemzetközi kiállításon, 1895-ben pedig a genfi élelmiszer-kiállításon.

1910-ben Stéphanie eladta az üzletet unokaöccsének, Benoît Friartnak, aki 1920-ban egy másik sörfőzdét is vásárolt a város központjában. A termelést ez utóbbi, modernebb épületekbe helyezte át. Benoît mindkét helyszínt működőképes állapotban tartotta egészen 1939-ig. Akkoriban grisette, belge, saison és triple wallonne típusú söröket főzött. A második világháború után legkisebb fia vette át az üzletet, akit szintén Benoîtnak hívtak.

1988-ban gyártották a St-Feuillien Triple első olyan sörét, melyet – Belgiumban először – pezsgősüvegekbe palackoztak. 1993 és 1998 között a St-Feuillien sörfőzde területén megtörtént az összes XIX. századi épület felújítása.

2010-ben a főzde bővítési munkálatai folytatódtak, megnövelve az erjesztési és tárolási kapacitást, hordó feltöltő vezetéket telepítve és korszerű sörcsarnokot építve. 2013-ban a St-Feuillien söröző megalapításának 140. évét ünnepelve hivatalosan megnyitotta új létesítményeit. A régi sörfőzde pincéit 2017-ben felújították; kialakítottak egy „Grand Cru” szobát, s mindemellett ekkoriban beindították limitált kiadású árpaboruk gyártását is.

Grisette Fruits des Bois – az erdő gyümölcsei

 

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

 

Beerporn magazin (@beermagazin) által megosztott bejegyzés

A grisette egy ősi hagyományokra visszatekintő sörtípus, amely egyedülálló a belga Hainault tartományban. A XIX. század végén a környék minden házi sörfőzdéje saját erjedésű világos sört készített, fahordókban tárolva. A grisette erősen komlós ízvilágú volt, markánsan keserű jegyekkel. Ezt a sörfajtát 1940-ig folyamatosan gyártották. A stílust még az 50-es években használták ugyan, de az akkor legyártott sör már korántsem hasonlított az eredetire és a hagyományos grisette eltűnt. A St-Feuillen sörözőben az első grisette ambréet 1919-ben főzték; 1985-ben indították újra a gyártását, majd 1995-ben egy blonde és 1999-ben egy blanche változat következett.

Díjzápor

2010-ben a St-Feuillien Blonde aranyat nyert a World Beer Awards apátsági/trappista pale ale kategóriában. Egy évvel később létrehozták a híres St-Feuillien Grand Cru-t, amely első díjával, a nürnburgi Európai Sörcsillaggal rögtön a sör-nagyágyúk közé került. A Grisette Blonde 2014-ben gluténmentes lett, és a Blanche-sal együtt megkapta a BIO organikus tanúsítványt. 2016 szeptemberében a World Beer Awards díjátadóján a Blonde díjat kapott a Speciális Sör kategóriában, a Blanche pedig aranyérmet hozott a családi főzdének. 2019-ben kínálatukat kibővítették a Grisette Triple megalkotásával, amely a Brussels Beer Challenge versenyen ezüstöt nyert gluténmentes sörök kategóriában.
A főzde életében a tavalyi év innovációja egy igazán exkluzív termékként a St-Feuillien Hármas Desztillált Maláta piacra dobása volt. A tisztított forrásvízzel 46 fokosra higított itóka háromszor desztillált sörből készül, és bourbon whiskey hordójában 6 hónapig érlelik.

A St-Feuillien egyike a világ legismertebb belga sörmárkájának. Termékpalettájukról hazánkban is nagy választékban beszerezhetőek söreik. Belga sörimádóknak kötelezőek!

 

A cikk a Premium Beer és a Beerporn.hu együttműködésének keretében jött létre.