fbpx

Sörkóstoláshoz is alkalmas poharat választott idén a Gourmet Fesztivál

Írta: BeerPorn.hu

2016-04-12 | 11:20 Hírek

gourmet_feszt

„A hazai topgasztronómiának ma már része a street food is, mi pedig követjük a változásokat, ezért street food éttermeket is meghívtunk” – mondta Nemes Richárd szervező az idei Gourmet Fesztivállal kapcsolatban a Vinoport bormagazinnak. Emellett pedig mi sem jelzi jobban a hazai kisüzemi sörfőzdék csúcsgasztronómiában való létjogosultságát, hogy több főzde is kiállít idén a Millenárisban lévő fesztiválon, a szervezők pedig igyekeztek olyan poharat választani, amelyből a bor és a sör is jól tud esni.

A feszten ott lesz az Etyeki Sörmanufaktúra, amely tavaly nyitotta meg kapuit. „Védjegyünk a palackban érlelt szűretlen, pasztőrözetlen „élősör”, mely egyedülálló a magyar piacon” – írják magukról. Résztvevő a Hedon Kézműves Sörfőzde is, amely Balatonvilágoson működik, Németh Antal felügyelete alatt. A nagytarcsai Reketye Sörfőzde sörei szintén kóstolhatóak lesznek a rendezvényen, és  a Zirci Apátsági Manufaktúra termékeivel is megismerkedhetnek a látogatók.

gourmet_feszt_2

A Gourmet Fesztiválon korábban egy-egy étel került a fókuszba, ám ezúttal két alapanyag, a hal és a vad körül forog majd a séfek agya. A két alapanyag apropója, hogy a Gourmet-t közvetlen megelőzően Budapesten zajló, a világ leghíresebb szakácsversenyeként számontartott Bocuse d’Or európai versenyén hal és vad, pontosabban a kecsege és a gímszarvas lesz a két alapanyag. A verseny résztvevői és a nemzetközi sajtó képviselői pedig természetesen a fesztivált is bejárják majd.

Május 12-én tehát indul a Gourmet, a napijegy 3.900 forint, ami mellé ajándékok sorát kapja a látogató: egy Spiegelau pohár, egy csésze kávé, streedfood falatkák, pezsgőkóstoló, BalatonBor kóstoló, Fuxli borkóstoló, valamint egy Jamie Magazin jár is a belépő mellé, nem beszélve a Gasztroszínpad ingyenes előadásairól és kóstolóiról.

(Fotók: Gourmetfesztival/sajto – Kálló Péter)