fbpx

Sok helyen még mindig nem tudnak sört csapolni

Írta: BeerPorn.hu

2018-04-09 | 10:27 Hírek

Fotó: Pxhere.com

A Magyar Sörgyártók Szövetségének egyik fő üzenete a csapolt sör népszerűsítése lesz idén, a sörös szervezetek pedig már jó ideje azon dolgoznak, hogy a csapolt sör fogyasztási aránya növekedjen. Mindezek ellenére sok helyen szörnyű a friss sör minősége, és erről sokszor a csapolás tehet.

Az itthon hagyományos világos láger sörök esetében a csapolt verzió szinte minden esetben jobb kellene legyen, mint a dobozos, vagy az üveges, hiszen a hordóban a sört nem éri fény – mint az üvegben, kevésbé van kitéve a hőmérsékletváltozásoknak – mint a dobozban, de ami a legfontosabb, a fejtéstől számítva általában maximum néhány hét után a korsóba kerül. Tehát frissebb.

Egy közelmúltban készült felmérés – amelyet amúgy a Dreher rendelt meg – szerint a csapolt sör fogyasztóinak csak 6,6 százaléka nem figyel arra, ki és hogyan csapolja számára a sört. A fogyasztók majdnem fele (46,5%) viszont úgy érzi, ha látja, hogy szakszerűen folyik a csapolás, rögtön tudja, hogy minőségi helyen jár. Ez utóbbi ismérve még a vendégek majdnem 40 százaléka szerint az, hogy a sörözőben a részletekre is odafigyelnek a kiszolgálás során, amellyel élménnyé teszik a sörözést. További fontos értékelési pontként szerepelt a sörök frissessége (21,7%), a nagy sörválaszték (15,4%) és az információnyújtás az egyes sörökről (14,8%).

A fentiek szerint tehát a vendégek túlnyomó része elvileg tisztában van vele, hogy a sör szakszerű szállítása, tárolása, a vendéglátóhely hozzáértése jelentősen befolyásolja a minőségét. Ehhez képest számtalan helyen futni bele sajnos még mindig vállalhatatlan minőségben kicsapolt sörökbe – legyen szó szórakozóhelyekről, fesztiválokról vagy a nevükben „söröző” szót tartalmazó kocsmákról.

A szakszerű csapolás és a részletekre való odafigyelés fontosságának hangsúlyozása érdekében a Dreher egyébként sörcsapoló versenyt hirdetett, amely április 16-án lesz. A csatlakozó sörözők munkatársai tréningeken vettek részt – 50 olyen vendéglátóhely van, amely részt vesz a programban.

One Response to “Sok helyen még mindig nem tudnak sört csapolni”

  1. Pesti Gúnár

    A leggyakoribb hiba, hogy a csap belelóg a sörbe, hanzliba, nem is tudom, egyáltalán láttam-e olyat, ahol rendesen csapolnak.