fbpx

Rajzold újra: augusztus 4-ig várják az újratervezett sörös plakátokat

Írta: BeerPorn.hu

2019-07-17 | 11:15 Hírek

Fotó: Fortepan/Lettner József

Grafikusok, képzőművészek és hobbisták munkáit is várják arra a pályázatra, amelyben kb. száz éves, art deco, söröket hirdető plakátokat kell, újratervezni, 2019-es szemmel.

A pályázatot a 165 éves Dreher Sörgyárak indította, amely idén több hullámban ünnepelteti majd meg magát a sörfogyasztókkal. A nyitott pályázaton bárki indulhat, akinek van ötlete arra, hogyan lenne érdemes megragadni 2019-ben az art deco és konstruktivista-modernista ábrázolások lényegét.

A pályázat célja, hogy egyszerre állítson emléket a jelentős hagyományokra épülő magyar poszter tervezésnek, egyben új eszközökkel mutassa be a kőbányai sörgyártás tradícióját és jelenét. A leadási határidő augusztus 4.

Az amatőr és hivatásos grafikusok, designerek és képzőművészek pályázatai közül egy, a márka marketing szakemberei mellett Herbszt László, tervezőgrafikus, illusztrátor, az Aranyrajzszög Társaság tagja és Bicsérdi Ádám, a Kreatív Szaklap szerkesztője által alkotott zsűri választja majd ki a 300 ezer forintos fődíj nyertesét.

A legjobb darabokat ősszel először egy nyílt tárlaton, a sörgyárban állítja majd ki a Dreher. Az augusztus 5-én induló online szavazáson kiválasztott közönség kedvenc pályázatnak szintén jár majd a fődíjnak megfelelő összeg és elismerés.