fbpx

Események betöltése

« Összes esemény

  • Ez a program elmúlt.

Szimpátia sörözés a Monyo Landért

2021. 07. 10. 16:00 - 23:30

Esemény navigáció

A Monyo Land működési engedélyét a hangkibocsátás szintjének szabálytalanságára hivatkozva megtámadta egy tizenhét fős, helyi lakosokból álló csoport. A Monyo fellebbezését Budapest Főváros Kormányhivatala bírálja el, addig viszont nem szervezhető az eddigi keretekben zenés-táncos rendezvény a helyszínen.

A Monyo Land szombaton szimpátia sörözést szervez, 16:00 órától mindazoknak, akik így is támogatni szeretnék Budapest új koncerthelyszínét, illetve mindazon környékbelieknek, akiknek még nem volt lehetősége megnézni a helyet, de érdeklődnek az új vonalat képviselő kézműves sörök és szórakozóhelyek iránt.

Szóval szombat este lesz egy laza, kötetlen sörözős-beszélgetős este a Monyo Landen, amelyen a VIP teraszok is mindenki számára nyitottak lesznek.

(A Monyo Land azt írta a Facebookon, hogy rendezvénytartási engedélyüket Budapest Főváros X. kerület Kőbányai Polgármesteri Hivatal az engedélyezési eljárás során végzett hitelesített hangmérések alapján adta meg. Azokkal igazolták, hogy a hangkibocsátásra vonatkozó jogszabályoknak megfelelnek, így biztosak benne, hogy számukra kedvező döntés születik majd.)

Részletek

Dátum:
2021. 07. 10.
Időpont:
16:00 - 23:30
Esemény címkéi:
, , ,
Honlap:
https://www.facebook.com/events/314736983685379

Helyszín

Monyo Land
Gyömrői út 148/c.
Budapest, 1103 Magyarország
+ Google Térkép