fbpx

Pannonhalmán a csúcsminőség a beugró szint

Írta: Varga Andi

2020-08-11 | 11:44 Magazin

Arról, hogy a Pannonhalmi Apátsági Pince szuper borokat készít, eddig is tudtunk. Most viszont a bort felcseréltük sörre, és kíváncsian vártuk az eredményt! Júliusban verték csapra előszőr a Pannonhalmi Főapátság Sörfőzdéjében a Blonde-ot, így adott volt a feladat: kóstolni kell!

Írtunk már róla, hogy 2016 óta dolgoznak azon Pannonhalmán, hogy újra sör készüljön az apátságban, augusztus elején pedig egy kiadós pannonhalmi túra keretében mi is megismerkedtünk az új sörfőzdével, és természetesen a sörökkel is.

(A szerző fotója)

A sörkészítés újraindításakor Pannonhalmán a meglévő bencés ismeretségek mentén indult el a gondolkozás. Velük, illetve a trappistákkal igyekeztek kapcsolatot építeni, ezért több apátsági sörfőzdével is felvették a kapcsolatot. A legtöbb segítség a westvleteren-i Szent Sixtus apátságból érkezett, ahol a főzés minden mozzanatába betekintést engedtek a pannonhalmi delegációnak.

A magyar csoport eljutott Achel-be is, ahol jelenleg nincs trappista közösség, (az apátság épületének egy részét egy katolikus lelkiségi mozgalom használja), a sörfőzde által mégis fennmaradhatott a trappista szellemiség. Koningshoeven – ahol, a La Trappe készül –, egy igazi nagyüzem, több 150 ezer hektolitert meghaladó termelés folyik. A harmadik helyszín, Zundert meglátogatása pedig azért volt érdekes, mert néhány éve indult a sörfőzde és gyógynövényeket is használnak a gyártás folyamán. A pontos összetételt természetesen titkosan kezelik.

Minden a helyén van (A szerző fotója)

A pannonhalmi célkitűzés a kezdetektől egyszerű és érthető volt: belga hagyományok, magyar ízlésre hangolva. A belga stílus által nyújtott keretet cizellálja a magyar gusztus, no, meg persze Tihanyi Fülöp sörfőző mester szaktudása, maximalizmusával jócskán megtámasztva. Az eredmény két tétel erejéig élvezhető egyelőre, de, ahogy mondani szokás, kíváncsiak várjuk a folytatást, mivel a kandisos Quadrupel eléggé lábról levevősre sikeredett. De ne siessünk ennyire előre!

Nézzük elsőként a Blonde-ot!

 

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

 

Beerporn magazin (@beermagazin) által megosztott bejegyzés,

Alap, beugró, belga típusú, apátsági, szűretlen, világos sör. Illatban sok fűszer, majd citrusok. A korty meglepően karakteres, keserűbb, mint amire számítanánk. Jól behűtve olyan gyorsan lecsúszik, hogy észre se venni. 5%-os alkohol, könnyed, mégis tartalmas. Nem akar több lenni, mint aminek szánták. Kóstoló túránkon pöpec hamburger járt mellé, mégpedig az Omnibus jóvoltából – szerették egymás társaságát.

Ezután már jöhetett a Quadrupel

(A szerző fotója)

Vagyis a második tétel a sorban. Bár még csak tartályból kóstoltuk, sokat elárult magáról. Belga, apátsági barna. Karamell és aszalványok mind a kortyban, mind pedig az illatban. Krémes, kandisos. Hosszan játszik a szájban. Alkohol 10%. Alapvetően önmagában is már desszert kategória – lazán el lehet lamentálni felette, viszont piszok izgalmas résztvevője lehet egy jóféle grillpartinak!

Idén a sor ősszel bővül tovább: októberben várható a következő két tétel: a Dubbel és a Tripel. A Dubbel belga, apátsági, felsőerjesztésű, szűretlen barna, komlózása visszafogott lesz, ízjegyeiben pedig malátás, karamellás, kandisos jegyekkel kiegészülve. A Tripel belga típusú, apátsági, felsőerjesztésű, szűretlen vilgásos, citrusos, fűszeres aromákkal.

(A szerző fotója)

A meglévő sörök már kaphatóak az apátság webshopjában, illetve vendéglátóegységeiben és ajándékboltjaiban Pannonhalmán és Budapesten, és van már néhány vendéglátóhely és delikátesz elsősorban Budapesten, Északnyugat-Dunántúlon és a Balaton környékén, ahol rálelhetsz a sörökre!