fbpx

Nem erre számítottál!? – ilyen a Madhouse Budapest

Írta: Kovács Bálint & Knap Gábor

2020-10-28 | 06:27 Magazin

Fotó: Madhouse Facebook

Nem csak azzal húzott (megint) meglepőt a Mad Scientist októberben, hogy megnyitotta a Madhouse-t, az egykori BrewDog Budapest helyén, hanem bizony azzal is, hogy milyen lett az új hely. Mert nem biztos, hogy pont olyan, amilyet elsőre várnál!

A Madhouse kapcsán eddig megjelent összes cikk ellőtt már valami őrültek háza tárgyú poént, úgyhogy, bár függőségi szinten rajongunk a rettenetes szóviccekért, ezt most fájó szívvel elengedjük. Csak annyi, hogy amúgy tényleg őrültnek kell lenni ahhoz, hogy Budapesten most nyisson helyet az ember. De mint tudjuk, zseni és őrült között kicsi a határvonal, jelen esetben a Mad csapat tizenkilencre húzott lapot – és ez úgy tűnik, bejött.

Az Anker köz, pozíciójában egy elképesztő szerencsés helyen fekszik, már nem körút, még nem Gozsdu, viszont központi helyzete miatt odatalál bárki, aki valamilyen okból kifolyólag fogyasztana, de egyik sem veszi dominánsan birtokba. Nem lesz sörsznob várkastély, de angol legénybúcsús itatóvályú sem.

Nem geek

Aki ismeri a hazai kraft sör életet, kitől mástól várna teljesen sörgeek helyet, mint a Mad Scientisttől? Ám a Madhouse szerencsére, és persze jól kiszámítottan nem az. De a helyzet ennél azért persze picit csavartabb.

Még a Covid rombolása előtti időben is fel volt adva a lecke azoknak, akik olyan kocsmát/éttermet kellett ajánljanak, akár külföldi barátaiknak, ahol nem csak igényes az italválaszték és jókat lehet enni, de be lehet ülni csak úgy dumálni a haverokkal is, és ne adj isten, még valami helyi jellegzetesség is van. Koskásterítőset, olaszt, indiait, finediningot, cseh sörözőt, piaci talponállót nem nehéz jót ajánlani, de olyat, ahol jól működik a céges megbeszélés, a görbe péntek este és a szombati családi ebéd is, már sokkal nehezebb. És az a durva, hogy a Madhouse ilyen.

Madártej és Tokyo Lemonade

Nem is a szokásos

A sörbárokban, vagy gasztrokocsmákban itthon általában megelégszenek egy korrekt, egyszerű konyhával: krémek, hamburgerek, 2-3 frissensült, saláta. A Madhouseban (majdnem) ugyanezt sokkal izgalmasabban oldották meg, darabra ugyanannyi étel van az étlapon, mint bármelyik hasonló helyen, csak itt, Piszkor Norbert konyhafőnöknek köszönhetően, sokkal kúlabb a választék. A sör pedig szinte minden ételben megjelenik, az alap, hogy a gulyásleveshez használt húsokat is sörben pácolják, de még a szilvás gombóc és a madártej is kap egy kis sört készítés közben. Ilyen helyeken különösebben nem szokás erre figyelni, de itt kifejezetten sok halas és „mentes” étel van (hús, laktóz, glutén), ami jófejség.

Vargánya rilette, fermentált zöldségekkel

A Madhouse kapcsán – amely szűk két hét alatt nyilván nem tudta még levetkőzni a BrewDog Budapest örökségét (annak a helyén nyílt, és vannak tulajdonlásbéli átfedések is – a szerk.) – rendre azt hallja az ember, hogy biztosan ilyen túlárazott sznoboskodás. De ez sem igaz. A lehető leginkább korrekt kraftsör, illetve éttermi árak vannak, sőt, ha mindenképpen ki kell lógatni a belvárosi árazásból, pillanatnyilag inkább alámegy a környéknek.

Nem muszáj éhesen

Rokonszenves, hogy a söröket lehet 1 decivel is kérni, így el lehet egy darabig kóstolgatni a 25 sörcsapból jövő, főként Mad/Mead Scientist tételt. És ugyancsak örültünk neki, hogy végre nem kell bevágni egy hamburgert, ha beülünk valahová két sörre, és megéhezünk. A Madhouseban ugyanis gondoltak a sörkorcsolya/tapas/antipasti vonalra is, egyebek mellett olyanokkal, mint a pofás vargánya rilette, a szerintünk a sörözés mellé legjobb haltepertő, illetve például a szuper toszkán pacal.

 

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

 

Beerporn magazin (@beermagazin) által megosztott bejegyzés,

Persze, ha komolyabban kajálnál, jöhet többek között a már említett Mad gulyás, marhanyakból, New York Mocaccinoval, a reuben szendvics, vagy a rántott harcsa, sült édesburgonyával. Aki pedig nem tudja elengedni a burgert, háromféléből is választhat.

A desszertekről érdemes külön szót ejteni, hiszen Piszkor konyhafőnök eredetileg cukrász, szóval várható volt, hogy a desszert vonal kiemelt hangsúlyt kap. A Mad rákóczi túrós, természetesen a Rákóczi Túrós sörhabbal készül, és dőreség lenne nem a sörrel együtt kóstolni, van Mad szilvás gombóc, király a madártej, amiből szépen kiérződik a Tokyo Lemonade yuzuja, a harmonikus Mad csokitorta mellé kínált Mango Bay habot pedig egyenesen a habzsákból öntenénk magunkba, ha volna rá lehetőség.

 

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

 

Beerporn magazin (@beermagazin) által megosztott bejegyzés,

Nem üres

Mostanában minden hely „letisztult”, ami egész egyszerűen azt jelenti, hogy a vállalkozóknak nincs pénze festőre, ezért két-három haverral festik ki a helyet, egy hétvége alatt. Belépsz, nagy üres falak, IKEA bútorok, érezd magad otthon, mit szabad hoznom. Másik verzió az „indusztriál”, mely esetben gipszkartonozásra nincs a vállalkozónak pénze, így az épület összes csöve ott fut szabadon a plafon alatt. Itt ugyan letisztultság és indusztriál is akad, de nem üres és nem hangulattalan a hely, sőt!

Emellett pedig jókora, ami kényelmeset is jelent, de egyben kemény munkát is ró a személyzetre, hiszen jelenleg csak az asztaloknál lehet rendelni. Sőt, most csak az előre foglalt asztalokhoz lehet leülni, ezért ha te is kipróbálnád milyen a Madhouse, mindenképp jelezd időben a szándékod!