fbpx

NAV: dupláztak tavaly a kisüzemi sörfőzdék

Írta: BeerPorn.hu

2019-03-28 | 06:31 Hírek

Fotó: Visitcalifornia.com

Összesen 874,9 millió forint jövedéki adót fizettek be 2018-ban a Magyarországon működő kisüzemi sörfőzdék a Nemzeti Adó- és Vámhivatal adatai szerint. Ez csaknem duplája a 2017-esnek. De van egy csavar a történetben.

Meghaladta tavaly az egymillió hektoliterfokot a kisüzemi sörfőzdék által előállított sör mennyisége. Ez azt jelenti, hogy egymillió liter tiszta szesznyi sört készítettek. Az 1,08 millió hektoliterfokos mennyiség után 874,9 millió forint jövedéki adót fizettek be, szemben a 2017-es 442,4 ezer hektoliterfokkal, amely 546,2 millió forintos bevallott adóval párosult – ismerteti a Világgazdaság.

Gyenge Zsolt, a Kisüzemi Sörfőzdék Egyesületének elnöke az adatokkal kapcsolatban a gazdasági lapnak elmondta, hogy a kisüzemek fejlődése mellett az ilyen jelentős bővüléshez az is hozzájárult, hogy immár a Pécsi Sörfőzde sem nagy sörgyártóként fizet jövedéki adót.

Erre 2017 júliusától van lehetősége, amikor törvényileg emelték a korábbi 8 ezer helyett évi 200 ezer hektoliterre a „kisüzemiség”, vagyis a kedvezményes jövedéki adózás felső határát. Tehát 2018 volt az első olyan év, amikor minden Pécsen készülő sör kisüzemiként került piacra.

„Hektoliterfokonként 810 forint a jövedéki adó, a tavalyi 1,08 millió hektoliterfokos mennyiség pedig átlagosan 4,5 százalékos alkoholtartalommal számolva azt jelenti, hogy a kisüzemi főzdék Péccsel együtt tavaly már 240 ezer hektoliterig jutottak” – írja a Világgazdaság.

A Kisüzemi Sörfőzdék Egyesületének elnöke a lapnak arról is beszélt, hogy az utóbbi években visszaszorult az olcsó importsörök iránti kereslet, és a prémium-, valamint a szuperprémium termékek eladásai nőnek.