fbpx

Minden ötödik üveg cseh sör külföldre megy

Írta: BeerPorn.hu

2016-04-08 | 07:11 Hírek

cseh_sor

A nagyobb termelést elsősorban a kivitel ösztönözte, amely több mint 13 százalékkal növekedett – közölte a cseh sörgyárak szövetsége csütörtökön Prágában.

A statisztikából kitűnik, hogy egy-egy cseh állampolgár fejenként 143 liter sört fogyasztott el tavaly, ami egy literrel kevesebb, mint 2014-ben. A csehországi sörfogyasztás mérsékelt csökkenése négy éve tart. Folyamatosan emelkedik az otthon fogyasztott, tehát palackozott sör fogyasztása, amely tavaly már az összfogyasztás 60 százalékát tette ki.

Folytatódott tavaly az a trend is, hogy a csehek egyre inkább a drágább és jobb minőségű söröket kedvelik. A hagyományos kocsmákban csapolt sörök általában olcsóbbak és kevesebb alkoholt tartalmaznak, mint a jobban fogyó palackozott, erősebb és drágább sörök.

Folyamatosan emelkedik az alkoholmentes sörök fogyasztása is, tavaly ez tette ki az összfogyasztás 5 százalékát. Tíz éve még ez a mutató 2,5 százalékos volt.

A Csehországban főzött sör 20 százaléka külföldön fogyott el, elsősorban az európai uniós országokban nőtt az érdeklődés a cseh sörök iránt. A szankciók következtében jelentősen visszaesett az oroszországi kivitel, amely korábban a cseh sörök komoly piacának számított. A legtöbb cseh sört tavaly Szlovákiában itták meg. Szlovákia ezen a téren első ízben megelőzte Németországot.

(Fotó: Tamásy Dániel)