Valamikor a 20. század második felében a sörgyárakban a sörfőzők helyett üzletemberek kezdték el meghozni a döntéseket. Megszületett a „2 százalék szabálya”, amely néhány évtized alatt kicsinálta a tömegsörök minőségét. De mi is ez pontosan?
Tim Webb, sok más mellett a World Atlas of Beer szerkesztője. A kiadvány egy nagyszerű könyv, amelyben a sör eredetétől kezdve, a főzési módszerein és technológiáin át a trendekig tekintik át az ital feljlődését az ókortól egészen mostanáig. Vannak benne sörleírások, felsorolják a fő sörgyártó országokat és régiókat, szó esik benne a kézműves sörfőzésről, a feltörekvő piacokról, az extrém sörökről és a jövőről is.
Webbnek az a mániája, hogy a 20. század a sör sikerét hozta a világban, hiszen kis, családi sörfőzdékből óriási cégek tudtak nőni és globális jelenség lett a sörfogyasztás, mégis ma a bort tekintjük a döntéshozók italának. Ennek pedig az az oka, hogy a sör tök unalmassá vált az uniformizált termékek miatt.
Na, itt álljunk meg egy szóra!
Ha Webbnél annyira beakadt ez a dolog, hogy már tavaly a Brewers of Europe Forumon, Brüsszelben is ezt nyomta, és pár hete Budapesten, a Central European Brewers Conference-n tartott előadásában is elmondta, nézzük csak, miről is beszélt pontosan!
Tim Webb (Fotó: CEBC 2019)
A brit szakíró a sörpiac unalmassá válásával magyarázza, miért lett a 20. század elején óriási karriert befutó italból az átlag(ot) fogyasztó számára triviális, szemernyi izgalmat nem tartogató lötty. A sörök egyformává válására Webb a Skol sör példáját szokta felhozni. Az első Skol Lágert eredetileg Skóciában főzték, aztán 1964-ben négy sörgyár összeállt, és bejegyeztette a Skol International nevű új céget, amelynek az volt a célja, hogy létrehozza a világszerte engedélyezett, gyártott és forgalmazott Skolt. Elég komoly sikereket értek el, az 1960-as évek végén orrba-szájba reklámozták az új márkát, és rengeteg országban lehetett kapni egyszerre. Ez sokáig ment így, és még mindig vannak olyan helyek a világban, ahol a Skol a legnépszerűbb sörmárka. Brazíliában annyira megy, sokan egyenesen brazil cuccnak tartják.
Nos, a Skolhoz hasonló hatalmas bizniszek nehezen jöhettek volna létre a sörfőzői technológia brutális fejlesztése, illetve a termelés gazdaságoságának végletekig történő fokozása nélkül. Utóbbihoz kellettek azok a vezetők, akik nem a sör oldaláról közelítették meg a dolgokat, hanem az üzlet felől.
Lehet a sör főzési idején faragni, pénzt megtakarítva ezzel? A sörfőzők szerint nem, mert a végeredmény gyengébb lesz – ám Tim Webb szerint ekkor hívták a pénzemberek segítségül a tudományt, és megkérdezték a fogyasztókat, hogy ízlik nekik a gyorsított eljárással készülő sör. A kóstolók 98 százaléka nem érezte a különbséget a rövidebb máslási idővel készült és a hagyományos technológiával készült sör között. Az két százalék meg, aki rájött, hogy van valami okosság, azt mondta, nem jelentős a különbség. Szóval onnantól 15 perccel rövidült a főzési idő.
Fotó: Pxhere.com
Igen ám, de Webb úgy mondja, hogy itt nem állt meg a dolog. Ugyanez történt a komló és a felhasznált maláta mennyiségével, a forralási idővel, a fermentációs hőmérséklettel, a szűrés sebességével és az érlelés idejével is.
Két százalék nem sok, de jópár két százalékból végül jó sok százalék lesz. Mind rá tudunk mutatni olyan termékekre bármelyik boltban, amelyekről elmondható, hogy bizonyára valami, a fentiekhez hasonló eredményezte azt, amilyenek lettek.
Reméljük, innen fordul a sörvilág egy egészen más irányba. A nagy gyárak már nem igazán kommunikálják azokat a márkáikat, amelyek a legalsó polcokon találhatóak, de persze ez nem jelenti azt, hogy nincsen jelentős bevételük a legolcsóbb, legalacsonyabb minőségű szegmensből. Hogyha az ott befolyó pénz egy részét termékfejlesztésre és edukációra költik, azt segítik elő, hogy a fogyasztó a nagyobb hozzáadott értékű, kevesebb 2 százalékkal kurtított terméket válassza. És ezzel mindenki jobban jár(na). Az, hogy a különböző „közepes minőségű” sörök receptjein elég lenne-e sokszor két százalékot finomítani, már más kérdés.
