fbpx

Március 9. és 19. között lesz az Országos Étterem Hét

Írta: BeerPorn.hu

2023-02-23 | 08:18 Hírek

Idén először 11 napon át tart majd a tavaszi Országos Étterem Hét, amely során országszerte 151 étterem várja fix árú menüsorokkal azokat, akik asztalt foglalnak a rendezvényre.

Fotó: FreeImages/Claude Hugenot

A tavaszi rendezvény újdonsága, hogy több, a Michelin Guideban is megtalálható, illetve Bib Gourmand minősítéssel rendelkező étterem is ott lesz a résztvevők között. Ilyen például az etyeki Rókusfalvy Fogadó, a balatonszemesi Kistücsök, a kéthelyi Lokal47, az egri Macok bisztró, a miskolci Avalon és a Végállomás Bisztró.

Idén először részt vesz a programban a Craft Head Brewpub & Bistro, tehát lesz kifejezetten sörös tematikájú vendéglátóhely is, Veszprémben pedig ez egykor saját, jelenleg a környéken készülű kisüzemi sörrel dolgozó Malomkert Sörház is várja a látogatókat.

Az Országos Étterem Hét több mint 10 éve várja tavasszal és ősszel azokat, akik megkóstolnák az ország legjobb éttermeinek legfrissebb kínálatát, megismernék konyháikat és a gasztronómiai trendeket. A résztvevő éttermek kifejezetten a rendezvényre állítják össze válogatott alapanyagokra épülő, gondosan megkomponált, gyakran különleges alapanyagokat is tartalmazó, háromfogásos menüsoraikat, amelyeket egyedi, fix áron kínálnak.

A vendéglátóhelyek évek óta három kategóriában mutatkoznak be. Idén a top kategóriában hatezer, a prémium kategóriában nyolcezer forinttól, az exkluzív besorolású éttermekben pedig tízezer forinttól kínálják a menüsorokat, szervizdíjjal együtt. Amennyiben valaki az adott étterem még szélesebb választékát szeretné megismerni, azt egy szintén az eseményre szabott, kedvező kiegészítő felár ellenében teheti meg.

A vendéglőkbe a program honlapján lehet előzetesen, korlátozott számban jelentkezni.