fbpx

Malter Sörétterem: úttörő, aki egy ilyet bevállal Magyarországon

Írta: BeerPorn.hu

2016-12-01 | 07:40 Magazin

malter_gasztropub

Street food helyett pub foodként definiálja a Malter Sörétterem kínálatát a Felniből ismert Révész Róbert üzletvezető, tulajdonos, aki feleségével, Bánkuti Edinával vágott bele a Malterbe. Az Akácfa utcai Kispipa étterem helyén nyílt Malter koncepciója leginkább a brit gasztropubokét idézi, vagyis egyszerű, de kiváló, a sörökhöz remekül illő ételekkel várják a vendégeket, de leginkább Közép-európai fogásokkal.

„Amikor megvolt a koncepció, azért esett erre a választás, mert ez régen is melegkonyhás hely volt, így megvolt a lehetőség a komolyabb ételek elkészítésére” – mondja Révész Róbert. Igaz, az egykori Kispipát jócskán átalakították, hiszen látványkonyhát alakítottak ki, és a pult is egyfajta „nyitott koncepcióval” készült el: látni a csapolás minden egyes lépését.

Csülök, Malter módra

Csülök, Malter módra

„Szeretjük a hamburgert, de ha egy közép európai kocsmát akarunk indítani – és akkor legyen az az első ilyen – akkor közép európai ételeket kellett válasszunk” – mutatja be a koncepciót az üzletvezető. Fontos volt, hogy legyen az étlapon olyan, ami sörkorcsolya és olyan étel, ami főfogás jellegű.

Egy jó sörözés mellé kell egy jó kaja, de ezzel mindig adós maradt Budapest – véli Révész Róbert. „Ez nem étterem, és nem is kocsma, úttörő, aki egy ilyet bevállal Magyarországon” – teszi hozzá. „Ha jól akarod érezni magad, azon keresztül, amit a gasztronómiától kapsz, ahhoz hozzá tartozik az étel és az ital egyaránt. Bor köré szervezve már jól működik a dolog, nem is kell magyarázni. Az viszont még új itthon, hogyha a sör az ételek melletti másik főszereplő: hogyha valaki bemegy egy étterembe, és azt mondja, kér egy bort, vagy egy ételt, nem jut messzire, mert rögtön visszakérdeznek, hogy milyet. Azonban olyan még mindig van, hogy valaki bejön, és csak simán „egy sört” kér” – magyarázza.

Velőscsont

Velőscsont

A Malterben a sörkorcsolya jellegű dolgok közé a pirítósok tartoznak, amelyekhez saját maguk sütik a barna sörös barna kenyeret. Ezt rostlapon pirítják meg és zsidó tojáskrémmel, velős csonttal vagy saját zsírjában sült lapockával kínálják.

Ezen kívül pedig van még puliszka, csülök és sztrapacska, hermelin, és véres hurka is – hogy csak néhányat említsünk. A sörkínálat pedig szintén remekül átlátható. A hat sörcsapból könnyű és erős lager, búza, ipa, ale és stout jön, különböző kisüzemi főzdéktől. Érdemes lesz hát többször is betérni!