fbpx

Felemásan teljesített tavaly a magyar söripar

Írta: Knap Gábor

2018-06-12 | 07:43 Hírek

Fotó: Pxhere.com

Részletes piaci összefoglalót késztett a napi.hu a magyar söripar tavalyi gazdasági teljesítményéról. A Pécsi Sörfőzde nagyot ment, a Borsodinál és a Heinekennél csökkent, a Drehernél nőtt a profit.

A gazdasági portál cikke szerint a Pécsi Sör – azzal, hogy egy törvénymódosításnak köszönhetően bekerült a kisüzemi sörfőzdék közé – nagyot nyert: a 2016-os 528,7 millió forintos veszteségből tavaly már 264,5 millió forint profit lett. Persze mindez csökkenő árbevétel mellett, hiszen a termelést vissza kellett fogni, hogy beférjen a 200 000 hektoliter alá. A Pécsi Sörfőzde a 2017-es üzleti év során 4.125.252 ezer forintos nettó árbevétel mellett végül 230,5 ezer hektolitert értékesített.

A többek között a Stella Artois, a Beck’s, és a Staropramen márkákkal jelenlévő Borsodi Sörgyár Kft. a 2017-es eredménykimutatása szerint 606,8 millió forintra mérsékelte a korábbi 909,1 millió forintos veszteségét. A napi.hu anyaga szerint a cég árbevétele is javult: a 2016. évi 33,4 milliárd forintról 36,8 milliárdra, és a bérekről is vannak információk: 401 ember dolgozik a cégnél, a fizikai dolgozók átlagosan bruttó 268 ezer forintot, a szellemi munkakörben tevékenykedők több mint havi bruttó 500 ezer forintot keresnek.

A Heineken Hungária, vagyis a Soproni Sörgyár az előző évi 399,9 milliós mínusz után tavaly 169,6 millió forintos adózott eredménnyel zárt. A cég komoly termékfrissítéseket és új söröket vezetett be, az eredmény pedig nem is maradt el: forgalmuk 52,4 milliárdról 53,8 milliárd forintra nőtt, és növelték az exportbevételeket is: a 2016-os 6,7 milliárd forint után 2017-ben már 9,8 milliárd értékben szállítottak az EU-n belül külföldre.

A Dreher forgalma csökkent: 53,9 milliárd forintról tavaly 46,5 milliárd forintra esett vissza. Ennek ellenére a profit 139,5 millió forintról 379,3 millió forintra javult. A bruttó átlagbérek 432 ezer forint környékén alakultak.

Az exportőrként jelen lévő Carlsberg a 4,8 milliárd forintos 2016-os forgalmát tavaly 5,4 milliárdra növelte, de a veszteségük 2,7 millióról 71 millióra nőtt.

A kisüzemi sörfőzdék még mindig csak kb. 100 ezer hektoliter sört adnak el a piacon. A First Craft Beer Kft. 10,1 millió forintos profitot termelt, amely csaknem 20 millió forintos növekedés a 2016-os 12,4 millió forintos mínusz után.

A Bigfoot Serfőzde forgalma a 2016-os 35,2 millióról 32,9 millióra esett vissza, az adózott eredmény a két évvel ezelőtti 941 millióról 131 millió forintra mérséklődött.

A Békésszentandrási sörfőzde árbevétele 365,5-ról 486,3 millió forintra emelkedett egy év alatt, míg 88,8 milliós adózott eredményük 126,5 millióra ugrott.

A Csíki Sör Magyarország 2016-ban a 659,6 millió forintos forgalom mellett 43,4 millió forint veszteséget termelt, tavaly a forgalom 1144,5 millióra emelkedett és 89,8 millió forintos negatív adózott eredménnyel zártak.