fbpx
Augusztus első csütörtöke immár csaknem 10 éve az IPA sörök nemzetközi ünnepe! Idén a buli augusztus 6-ra esik. Játssz velünk, és nyerj egy tálca Borsodi IPA-t!

Ismerd meg a Premium Beert, amely egy igazi, hobbiból lett minivállalkozás, amelynek alapítói annyira élnek-halnak a különleges belga sörökért, hogy elkezdték egyenesen a főzdéktől berendelni az újdonságokat, és kóstolókon bemutatni a magyar érdeklődőknek!

Állítólag még sör illat is van ebben a sörfőzdéből kialakított loft lakásban, amelyben teljesen átjön a sörfőzde-hangulat, a letisztult formák és az indusztriál stílus pedig teljesen magával ragadja azt, akinek bejön az ilyesmi. Neked hogy tetszik?

A sörforradalom legsikeresebb sörtípusának hollywoodi filmbe illő történetét sokan ismerik, de azt kevesen tudják, hogy hol nevezték először így ezt a különös sörtípust, illetve, hogy miről szól egy jó IPA.

A keleti, fűszeres ételek mellé hagyományosan jól működnek az IPA-k és a világos lágerek. Utóbbiak segítenek leöblíteni az ízkavalkádot, utóbbiak egyes típusai pedig nagyszerűen ki tudják egészíteni azt. Most, hogy itt a szezon, nézzük, mit kezd az IPA a lecsóval.

2016 óta dolgoznak azon Pannonhalmán, hogy újra sör készüljön az apátságban. A júliusban megnyílt apátsági főzde megnyitóján pedig már kóstolható volt az első pannonhalmai sör, a Blonde.

Csak egy apró csavar, amellyel még élvezetesebbé tehetjük a kovászos uborkát: adjunk hozzá sört! A nyár úgyis kovászos uborka szezonja, és miért ne turbózhatnánk fel valami szokatlannal? Így a sokadik adag sem válik unalmassá.

Bár Debrecen nem a söreiről híres, egyre több helyen lehet itt is minőségi, kisüzemi söröket kapni. Így akár a Campus Fesztiválra, akár a Virágkarneválra, vagy csak strandolni látogatunk Debrecenbe, érdemes képben lenni azzal, hol és mit ihatunk. Miskolc után most Debrecen legmenőbb sörlelőhelyeit mutatjuk be nektek, hogy megkönnyítsük a választást, ha erre jártok.

Az F9 TV európai szemmel egészen szokatlan tartalmakkal nyomul a Youtubeon. A meglepően változatos témákban publikáló tévébe időnként egy-egy gasztro tartalom is befér. Mint például ez itt, ahol ez a két srác csirke masalát készít, sörrel. Vagyis csak az egyikük készíti, a másik trollkodni jelenik meg néha. Bámulatos!

A jónéhány éve futó balatoni levendulafétisnek köszönhetően ruhásszekrény-illatosító, kis levendulás párnát jócskán meghaladó termékek kerülnek piacra. A levendulaszörp, a levendula fagyi, és levendulás csoki mellett egy ideje a levendulás sör sem újkeletű. A legújabb mégis teljesen más, mint az eddigiek.

Nagyszerű, ahogyan látszólag magára talált a sörpiac – legalábbis ami az újonnan megjelenő sörök számát illeti, csaknem ott vagyunk, ahol tavaly ilyenkor. Júniusban bőven lehetett válogatni az újdonságok között.

Sokan kissé idegenkednek a füstölt/füstös söröktől, hiszen elsőre valóban igen szokatlan, ahogy a füst átveszi az uralmat az ízeken és illatokon. Nem is mondhatóak ezek a sörök a legfrissítőbb nyári italoknak, de van egy hozzávaló, amely minden nyáresti grillezést, föstös sör kompatibilis gasztronómiai élménnyé tehet.