fbpx

Ma van a Guinness Valentin napja

Írta: BeerPorn.hu

2016-03-17 | 07:41 Magazin

guinness

Az angolszász kultúrkör egyik legsikeresebben exportált ünnepe érdekes módon Szent Patrik – Írország egyik védőszentje – halálának évfordulója.

Patrik az ötödik században élt, és azért avatták szentté, mert Jézus tanításaira oktatta a keresztény szempontból tök pogány íreket. Állítólag nagyon kreatívan szemléltette a szentháromságot – a lóhere leveleivel –, sőt, a legendák szerint még halottakat is feltámasztott.

A hittérítő – ha pusztán tudományos alapon kételkedünk is a reanimációs próbálkozásainak sikereiben – tudhatott valamit, hiszen már a hetedik században elég nagy kultusza volt. A 17. században aztán az egyház hivatalosan is az ő napjának nevezte ki a halálának évfordulóját, március 17-et.

Szent Patrik kultuszának történetében a következő fontos évszám 1840, amikor az írek életében a lehető legkellemetlenebb dolog történt: járvány sújtotta a krumpliföldeket, így nem volt elég burgonya. Akkor rengetegen hagyták el az országot, és leginkább Amerikába távoztak. Az első világháborúig nagyjából 5 millió ír vándorolt be az USA-ba, a szülőföldjüktől messzire került írek számára pedig Szent Patrik napja lett a közös nevező.

Az első Szent Patrik bulit nem is Írországban, hanem New Yorkban tartották, és akkor már megjelent a zöld szín, amely az ír kultúrára, a zöld szigetre utalt. Szent Patrik napja Írországban 1903 óta hivatalos nemzeti ünnep, az első parádét Dublinban 1931-ben tartották.

A Szent Patrik napi mulatozás tehát a tengerentúlról ered, és a világ legnagyobb ilyen parádéját továbbra is New Yorkban tartják. Az évek során pedig Írország leghíresebb exportcikke, a Guinness is az ünneplés elmaradhatatlan része lett. Ezen a napon csak az USA-ban 13 millió korsó Guinness fogy.

A Guinness az „Irish stout”-ok családjába tartozik. Arthur Guinness főzte az elsőt, és azért ilyen sötétet, mert a 18 században nem voltak népszerűek a világos sörök a szigetországban. A Guinness főzéséhez évente százezer tonnát használnak fel – írja a Wikipédia. Csíráztatás után 230 fokon pörkölik két és fél óráig az árpaszemeket. Amikor megfelelővé válik a szemek színe, akkor készen van a pörkölés. A megőrölt gabonát forró vízzel keverik és az így kapott pépes anyagot erjesztőkádakba rakják. Leforrázzák és leszűrik. Hozzáadják a komlót. Az árpában levő cukort az élesztőgombák alkohollá változtatják. A Guinness a felső erjesztésű sörök csoportjába tartozik, melyek nevüket onnan kapták, hogy az erjesztés során az élesztő a sörlé tetején lebeg. Napjainkban több mint 120 országban forgalmazzák.

(Fotó: Ragowski.com)