fbpx

Januárban kezdi a próbafőzést az új gyulai sörfőzde

Írta: BeerPorn.hu

2016-09-29 | 07:35 Hírek

Képünk illusztráció (Fotó: Fundable.com)

Képünk illusztráció (Fotó: Fundable.com)

Több mint 100 millió forintos beruházással létesít sörfőzdét Gyulán a Food Analytica Kft. A Beol.hu információi szerint a próbafőzések előreláthatólag január elején indulnak az új üzemben, ahol évi százezer liter sör készülhet a jövőben.

Dr. Ábrahám Csaba, a Food Analytica Kft. ügyvezetője a Beol.hunak elmondta, hogy olyan terméket kerestek, amely helyben eladható, népszerű és extra hozzáadott értéket is tartalmaz, így találtak rá a sörre.

Első körben a gyulai idegenforgalomra alapozunk – mondta az ügyvezető. A turisták döntő többsége, ha Gyulára érkezik, helyi terméket szeretne vásárolni, helyi különlegességet szeretne megkóstolni. Ebbe a piaci résbe helyeznénk el a sörünket – magyarázta, majd hozzátette, hogy webshopos értékesítésben is gondolkoznak.

Dr. Ábrahám Csaba a lap kérdésére elárulta, hogy már megvették az ingatlant, ahol a főzde működik majd, megtalálták a sörfőző mestert, és a technológiát is napokon belül megrendelik.

Ebből az épületből lehet a sörfőzde Gyulán, az Almási Kálmánné téren (Google Streetview)

Ebből az épületből lehet a sörfőzde Gyulán, az Almási Kálmánné téren (Google Street View)

Az általános fogyasztási szokásoknak megfelelően a világos sör adja majd a gyártási kapacitás nagyobb részét, de barna, ízesített és különleges sörök készítését is tervezik.