fbpx

IMEDIA: alig látszanak a kis sörfőzdék a médiazajban

Írta: BeerPorn.hu

2017-10-31 | 07:21 Hírek

Fotó: Flickr/Giuseppe Milo

Nem meglepő, hogy jelentős hátrányban vannak a média-megjelenések számában a kisüzemi sörmárkák a nagyokhoz képest, az viszont igen, hogy a kézműves sörök sokkal kevésbé hatékonyan kommunikálnak.

Sokkal többet emlegetik a médiában a nagy sörgyártókat, mint a kis főzdéket. Emellett pedig, ha néha meg is jelenik egy-egy kisüzemi sörről hír a mainstream médiumok valamelyikében, ott többnyire nem a márkát nevezik meg, hanem csak annyit írnak, hogy „kézműves sör”.

Ez az IMEDIA felméréséből derült ki, amely összesen 40 sörmárka médiajelenlétét vizsgálta 2017 harmadik negyedévében. A kutatásból kiderült, hogy a márkák összesen csaknem 4 000 említést generáltak. Legtöbbet a Heineken, amely főként a kormány támadásainak köszönhetően, több mint 600 alkalommal került a sajtóba – írja a Kreatív.hu.

A kisüzemek között az eredmények alapján a legmagasabb említésszámot a HopTop főzde generálta, de ők is csak 19 cikket tudhattak magukénak – ezzel kb. kétmillió emberhez jutottak el három hónap alatt. Viszonylag jól szerepelt még a Rothbeer, a Szent András Sörfőzde és a Rizmajer is.

Kiderült, hogy a kisüzemi márkák részesedése csak 7 százalék volt, de ennél sokkal érdekesebb, hogy amikor nem a márkaemlítéseket vizsgálták, hanem az összes, sörrel kapcsolatos cikket, a „kézműves sör” kifejezés nem is szerepelt olyan rosszul: annak 12 százalékos a részesedése. Vagyis a sörökről szóló tartalmak felében megjelenik egy-egy sörmárka neve, a kisüzemi sörökről szóló hírek között csak minden negyedikben van szó konkrét főzdéről.

A 600 alkalommal sajtóba került Heineken után a Dreher hozott össze több mint 300 megjelenést, a Csíki sörről nagyjából 200 tartalom született, míg a Soproni összesen körülbelül 170, a Borsodi valamivel több, mint 100 cikket generált.