fbpx

Így tett Putyin a gyártók akarata ellenére elérhetővé márkás italokat Oroszországban

Írta: BeerPorn.hu

2022-11-10 | 12:59 Hírek

Számos nagynevű, nemzetközi tulajdonban lévő italmárka függesztette fel termékeinek marketingjét, értékesítését és forgalmazását Oroszországban, az ukrán inváziót követően. Most mégis kaphatóak a termékeik Moszkvában, és nem sokat tehetnek ellene.

„A Jack Daniel’s bejelentette, hogy felfüggeszti üzleti tevékenységét Oroszországban az ország Ukrajna elleni inváziója miatt” – jelent meg a hír március 11-én. Akkoriban számtalan ilyet lehetett olvasni, a nagy élelmiszer- vagy ruhaipari cégek egymással versenyezve hagyták el az orosz piacot, tartva attól, hogy maradásuk visszatetszést kelt majd a nyugati országok vásárlóiban és közvéleményében.

A jelek szerint a lépés valójában mindössze tényleg csak gesztusértékűre sikerült, ugyanis számos italmárka továbbra is elérhető Oroszországban – írja a Drinks Business.

A jelenség hátterében az áll, hogy Vlagyimir Putyin orosz elnök engedélyezte bizonyos nyugati termékek párhuzamos importját.
De mit jelent ez valójában?

Azt, hogy – maradva a példánál – egy adott italt a védjegytulajdonos beleegyezése nélkül importálnak egy piacra, és ott értékesítenek. Mivel az adott terméket eredetileg a márkatulajdonos készítette, vagy hivatalos licenc alapján más gyártó, nem minősül hamisítványnak.

Ez a gyakorlatban úgy néz ki, hogy teljesen hivatalosan legyértanak X terméket egy ország vagy régió piacára, azonban azt – immár a gyártó szándékai ellenére – onnan egy egészen más piacra szállítják el. Ennek a legalizálását Oroszország már márciusban bejelentette. Azóta gyakorlatilag az orosz kiskereskedők a védjegytulajdonos engedélye nélkül importálhatnak árukat Oroszországba, és teszik is ezt, elsősorban Törökországon, Kínán és Kazahsztánon keresztül.

Így érhető el Oroszországban jelenleg is eredeti Jack Daniel’s, Bell’s, Johnnie Walker, Malibu, és még több mint 30 márka.

A leginkább érintett termékcsalád a skót whisky, hiszen a skót szankciók bevezetése ellőtt 42 millió palackos fogyasztásával az oroszok a világ tizedik legnagyobb skót whisky „használói” voltak.