fbpx
Már 13 ezer éve létezett a sörfőzés gyakorlata a Földközi-tenger keleti medencéjében, ami ötezer évvel korábbi, mint az Észak-Kínában a sörkészítésről eredetéről talált eddig legősibb bizonyítékok.

Magyarország tradicionálisan bortermelő vidék, de az elmúlt években Budapesten felrobbant a kézműves sörpiac – írja a BBC.com. Pedig akkor még nem is tudták, hogy a BrewDog kocsmát nyit a belvárosban.

Tavaly nyáron Erzsébetváros került a hírekbe azzal, hogy betiltja a beerbikeokat a területén, aztán sorra jöttek a többiek, míg szegény holland legénybúcsúsok egyre kijjebb szorultak. Most a Népsziget is zárva lesz előttük.

2018 januárjától teljesen megszüntette a sörgyártást Martfűn a Heineken Hungária. Most raktárak működnek az egykori gyár területén, és többen is Sopronba költöztek, hogy az ottani gyárban dolgozzanak.

Mióta Szlovákiában bevezették az eurót, elmúlt a sörturizmus: nem érdemes a hazainál jobb minőségű, olcsó sörökért átjárni, hiszen az árak jócskán emelkedtek. Most pedig rádobnak még egy lapáttal.

Ahogy nő Európában az átlaghőmérséklet, előkerülnek olyan problémák, amelyekre nem egyből gondolunk, hogyha a klímaváltozás kerül szóba. Itthon vannak olyan kertek, ahol poloskát könnyebb szüretelni a fákról, mint gyümölcsöt, Belgiumban pedig félnek, hogy nem lesz többé lambic.

Hagyományos módszerekkel készül az amerikai sörforradalom egyik legismertebb sörtípusa a Pécsi Sörgyárban. A Pécsi APA a megújuló Pécsi Sörgyár új, szuperprémium sörcsaládjának első tagja.

Egy multikkal és kis főzdékkel egyaránt együttműködő szervezet világszerte felmérte a sörfogyasztók szokásait. Öt állításuk van, amely szerintük meghatározza a craft beer szcéna jövőjét.

Ma nyílik egy kiállítás a Koreai Kulturális Központban, ahol a fermentált ételek történetét mutatják be, és a készítésükről is szó lesz. Vigyázat, nem minden sör, ami erjesztett!

Saját whiskeyt készített a Metallica. A Blackened nevű italt az együttes 1988-ban megjelent And Justice For All című albumának nyitó daláról nevezték el és ott van minden cseppjében a rock n' roll.

Idén rendezték meg ötödjére a Dreherfesztet, a Dreher sörgyár házi fesztiválját a sörgyár területén. Ekkorra egy fesztivál már túlesik a jellemző szervezési gyermekbetegségeken, kialakul a logisztika, miből mennyire van szükség és kialakulnak a kisebb-nagyobb vészhelyzeteket kezelő rutinok is. Aztán előáll egy helyzet, amihez a megszerzett rutin nem elég.

Egy brit orvosi hetilapban megjelent tanulmány szerzői azt mondják, a mérsékelt fogyasztás talán véd a szívbetegségekkel szemben, ám ez az előny nem akkora jelentőségű, mint a rák és más betegségek kockázatának emelkedése.