fbpx
Dinamikusan nő az ízesített, alkoholmentes sörök piaca. A kategória immár több mint 5 százalékát adja a teljes kiskereskedelmi sörpiacnak, a növekedés pedig folytatódik. Ezt jelzi az is, hogy a Dreher és a Borsodi is új üdítőkkel lépett piacra.

Tavaly a járványhelyzet miatt az Első Magyar Házisörfőző Egyesület (Elsősör) kénytelen volt elhalasztani tizedik jubileumi nemzetközi versenyét. Idén azonban nem marad el a megmérettetés, és május 14-én a Monyo Landen rendezett döntőn kiderül, ki viszi haza 2022-ben a legjobb sör alkotójának járó vándorkupát!

A Cseh Sörfőzők Egyesülete bejelentette, hogy benyújtotta kérelmét az UNESCO felé, a plzeni régió sörkultúrájának elismertetéséért, és hamarosan Dél-Bohémiára is sor kerül.

Az amerikai Brewers Association éves jelentése számos meglepő piaci folyamatra világít rá, amelyek akkor is tanulságosak lehetnek a hazai trendekkel kapcsolatosan, hogyha itthon egészen más helyzetben vannak a sörgyártók, mint az USA-ban.

A 2021-es, első verseny sikerei után nem volt kérdéses, hogy újra lesz Extrém Házi Sörfőző Verseny! Az elsőre több mint száz kreténebbnél kreténebb nevezés érkezett, amelyekből három körben választottuk ki a legjobbakat. Úgy tűnik, idén is lesz dolga a zsűrinek!

És erről a háború tehet: Oroszországból származik ugyanis a fish and chipshez használt hal, Ukrajnából pedig a sütésre használt olaj jelentős része. És akkor még nem szóltunk az inflációról.

Már a járvány előtt világszerte lelassult a söripar általános növekedése, most pedig az orosz-ukrán háború miatti nehézségekkel kell megküzdeni. Egy antwerpeni söripari konferencián mégis azt jósolták: fényes jövő állhat a sörgyártók előtt.

A Borsodi Világos megújításakor nem igazán kommunikálták, de egy ideje már a Borsodi Bivaly is csak vízből, árpamalátából, komlóból és sörélesztőből készül.

A Szent András Sörfőzde azt mondja, új hungarikum születésénél segédkeztek: létrehozták a kolbász és a sör tökéletes házasítását. Igaz, a hírt április elsejére időzítették, szóval a dolog azért kétesélyes.

A nagyközönség előtt eddig zárt sörfőzdék is úgy döntöttek: május 21-én, a Nyitott Főzdék Napján megmutatják magukat a fogyasztóknak. Az országos program több, visszatérő kisüzemet is köszönt a résztvevők között, hivatalos sörtípusa pedig a belga búzasör lesz.

Három év kihagyás után, a Kisüzemi Sörfőzdék Egyesülete a Sirha Budapest keretein belül rendezte meg 14. sörversenyét. A megmérettetés után 96 bronz, 29 ezüst, 9 arany és három gyémánt diplomát, valamint egy Grand Champion díjat adtak át. Itt a díjazottak teljes listája!

Az oroszországi termékek egyre kiterjedtebbé váló bojkottjára reagálva a Rézangyal 100 százalékban Magyarországon készült vodkával lépett a piacra, amelynek minden eladott palackja után 1 euróval támogatják az Ukrajnát elhagyni kényszerülőket.