fbpx
Rekordmennyiségű, 20,5 millió hektoliter sört főztek tavaly a csehországi sörgyárak - közölték hétfőn Prágában sajtótájékoztatón a csehországi sörgyárak képviselői. A megelőző évben a sörgyárak 20,1 millió hektoliter sört állítottak elő.

A Prágai várban rendezik meg június 16-17-én azt a kisüzemi sörfesztivált, amelynek Magyarország lesz a kiemelt vendége.

London elvesztette pubjainak negyedét az elmúlt 15 évben - számolt be egy jelentésben a brit főváros polgármestere, akit saját bevallása szerint sokkolták a legfrissebb statisztikák.

Az adókkal kapcsolatban még tartanak az egyeztetések a kormányon belül - mondta Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter, de a két hét múlva benyújtandó adótörvényekben ott lesznek a kisüzemi főzdéket érintő rendelkezések.

Az Uniplaces francia portál részletes költség-összehasonlítást készített egyetemistáknak, amelyben 15 európai város lakbéreit, tandíjait, közlekedési költségeit, élelmiszerárait és persze sörárait hasonlították össze.

Egy hónappal eltolta a III. Corvin Szezonnyitó Sörfesztivált a szervező csapat a várható rossz időre hivatkozva.

A legenda szerint nincs ember, aki a Széll Kálmán tér környékének valamennyi kocsmáját egy nap alatt végig tudná inni. A feladat eddig sem volt egyszerű, most pedig még nehezebb lett, és végre egy igazán kiváló söröket és ételeket kínáló hely is működik már a tér közvetlen közelében.

Hétvégére elmúlik az áprilisi tél, így nagyszerűnek ígérkezik az egyik első szabadtéri sörös esemény, a Beer Burger Barbecue Fesztivál, a Millenárison!

Romániában 85 ezer munkahelyet teremt a söripar. Nő az üveges sörök aránya, de a legtöbb még mindig a pillepalackos sörökből fogy.

Az elmúlt években már több díjat is kiérdemeltek a magyar sörök. Most a RothBeer White Space főzete nyert aranyat a Concours International de Lyon versenyen.

Május 19-én már negyedik alkalommal szervezik meg a budapesti Street Food Éjszakáját, ahol ezúttal kézműves üdítők és kisüzemi sörök is kerülnek a menübe.

A balatonvilágosi Hedon programszervező sörfőzdeként az ital mellé valódi tartalmat szolgáltatna a Balatonon, Budapesten és vidéken egyaránt.