fbpx

Heineken: amíg nem lesz vakcina, sok jóra nem számítunk

Írta: BeerPorn.hu

2020-08-05 | 12:21 Hírek

Dolf van den Brink

Nem lehet most olyan jó Dolf van den Brinknek lenni, aki június elsején vette át a holland Heineken vezérigazgatói posztját: a cég nettó nyeresége 2020 első felében 75,8 százalékkal volt alacsonyabb, mint tavaly ilyenkor.

Miután világszerte bezártak az éttermek és kocsmák a járvány miatt, a Heineken nyeresége 827 millió euró volt, amely 52,5 százalékkal alacsonyabb 2019-hez képest.

Dolf van den Brink szerint a Heineken eredményeit „aránytalanul nagymértékben befolyásolta” a tavaszi karanténidőszak, valamint az ideiglenes alkoholkorlátozások Mexikóban és Dél-Afrikában.

Az év első hat hónapjában a Heineken által értékesített sörmennyiség 11,5 százalékkal esett vissza, leginkább a második negyedévben volt drasztikus a zuhanás: az április-június volumene 19,4 százalékkal alacsonyabb volt, mint az előző év azonos időszakában.

Ugyan lassacskán megnyílnak a vendéglátóhelyek, az eladások júniusban és júliusban kissé felgyorsultak, a legtöbb étterem és pub félgőzzel működik a távolságtartás miatt, így semmi garancia nincsen arra, hogy az értékesítés jelentősen növekedni tud majd idén.

Dolf van den Brink szerint a jelenlegi állapot a „két lépés előre, egy lépés hátra”. Elmondta: amíg nem lesz vakcina, addig nem látják, hogyan térne vissza a volumen a várt szintre.