fbpx

Házisörfőzők, figyelem: így szabadulj meg a makacs címkéktől!

Írta: BeerPorn.hu

2019-09-03 | 06:04 Magazin

Fotó: Ingensigarettblogg.com

Aki próbált már otthon sört palackozni, minden bizonnyal találkozott vele, hogy a folyamat legtöbb munkával járó része az üvegek sterilizálása, illetve a címkék eltávolítása. Erre adunk most néhány tippet.

Megfelelően elmosott, steril üvegek nélkül tilos elkezdeni a palackozást. Egy tiszta üveg azonban ott kezdődik, hogy a címkét is eltávolítjuk róla. Régebben egy könnyedén ment, hiszen a címkéket egyszerű, hideg vízben is le lehetett áztatni. Az elmúlt években azonban – főképp a kisüzemeknél – megjelentek a tartósabb változatok. Lássuk, mivel érdemes nekiesni ezeknek!

1. Amikor leesik

A vizes alapú ragasztókkal könnyű a dolgunk: az ilyenekkel felnyalt címkék, kellő áztatás után szinte maguktól leesnek. A sörfőzdék azonban (részben épp azért, hogy mondjuk a páralecsapódástól ne csússzon le a címke) egyre inkább más ragasztókra állnak át.

2. Egyszer csak leázik

Némely címkénél nem is a ragasztótól nehéz megszabadulni: ezeket ugyancsak vízbázisú szerekkel teszik fel, ám a címke anyaga olyan, hogy nem engedi át a vizet. Ilyenkor általában segít a türelem: néhány nap áztatás után ezek is leszedhetőek.

3. Áztatás rásegítéssel

Ám ha már áztatunk, nem árt rögtön olyan vízfürdőt készíteni a palackoknak, amelyek belül is hatásosak. Persze a gondos otthoni sörfőzők kizárólag elöblítve gyűjtik a palackokat, mégis előfordulhat, hogy benne marad az üvegben valamilyen szennyeződés. Ezekkel a szerekkel nem csak a címkéktől, hanem a belső kosztól is könnyebben meg tudsz szabadulni:

  • Szódabikarbóna
  • Mosószóda
  • Közönséges mosószer
  • StarSan fertőtlenítő

4. Brutális módszerek

Ha semmi sem segít, irány a háztartási bolt, és az ammóniaoldat. Az ammónia elég brutálisan lúgos ahhoz, hogy a legmakacsabb címkékkel is elbánjon, ez után pedig biztonsággal lemosható. Cserébe rettenetesen büdös, nem árt hozzá a védőszemüveg, a kesztyű, és némi emlék a kémia órákról: a fehérítővel még véletlenül se keverd össze!

5. Nyers erő

Ha semmi sem vált be, próbálkozhatsz a késsel, acélgyapottal, vagy pengével: azokkal tényleg minden lehámozható az üvegről. Csak az a kérdés, mennyire érdemes épp azokhoz a palackokhoz ragaszkodnod, amelyekről csak ekkora munkával tudod leszedni a címkét? Ilyenkor inkább hívj át pár havert, és ürítsetek ki néhány olyan üveget, amikről könnyebben lejön a címke… :)