fbpx

Három kategóriában hirdették ki 2017 legjobb sörkorcsolyáit

Írta: BeerPorn.hu

2017-10-27 | 07:40 Magazin

A tavalyi első alkalom után ebben az évben már másodszor kereste a Sör mi több Magyarország legjobb sörkorcsolyáit. A hírek szerint meg is találták.

A pályázat kiírása abban különbözött a tavalyitól, hogy a HORECA szakemberek mellett amatőr konyhaművészek is megmutathatták, szerintük mivel csúszik legjobban egy jó sör.  Az előbbiek esetében a győztesekről szakmai zsűri döntött, míg utóbbikanál a közönség szavazhatott.

A Magyarország Legjobb Sörkorcsolyája 2017 elnevezésű pályázatot augusztus 6-án, a Sör Világnapján hirdették meg. A verseny a napokban zárult; az amatőr konyhaművészeknek kiírt pályázatra beérkezett ételekre a Sör mi több Facebook-oldalán többezer szavazat érkezett. Végül az első helyen holtverseny alakult ki: a voksok alapján egy szezámmagos füstölt sajtos sörkorcsolya, valamint egy töltött tarsoly lett a befutó.

A HORECA szakemberek által beküldött pályaműveket a Gulyás Dóra, a Sörszövetség titkára, az ötletgazda, Horváth Balázs, a Chef & Pincér magazin főszerkesztője, Kovács Gábor sörblogger, Sápi Róbert sörsommelier, valamint Vásárhelyi István sörgasztronómus alkotta zsűri bírálta el.

Mutatjuk kategóriánként a győztes ételeket és a receptjeiket:

Láger sör kategória

Győztes: Pizza Monkey

Sörkorcsolya: Juhtúrós-sajtkrémes padron paprika – baconbe göngyölve

Hozzávalók: 8 db padron paprika (kb. 10 dkg), 13 dkg szeletelt bacon, 8 dkg natúr sajtkrém, 2 dkg reszelt cheddar sajt, 2 dkg reszelt parmezán, 4 dkg juhtúró, 1 tk petrezselyem, 1 tk édes paprika szósz, 0,5 tk kakukkfű, só, bors.

Elkészítés: A padronokat félbevágjuk, sózzuk. A krémsajtot a fűszerekkel összedolgozzuk. A felezett padronokat megtöltjük a sajtkrémmel, majd megszórjuk cheddar sajttal. A kész paprikákat baconbe göngyöljük, majd megszórjuk a reszelt parmezánnal. Forró rostlapon 2 percig sütjük, majd szalamanderben 4 percig pirítjuk. Pikáns paradicsomsalsával tálaljuk.

Búzasör kategória

Győztes: Krak’n Town Steampunk Saloon

Sörkorcsolya: Banánkenyér lime-os kecskesajt krémmel, korianderes paradicsom lekvárral és füstölt lazaccal

Banánkenyér hozzávalók: 3 banán, 1 egész tojás, 190g liszt, 1 kk szódabikarbóna, 1 tasak sütőpor, 80g cukor, 100g vaj.

Elkészítés: A banánokat pürésítjük és összekeverjük a száraz anyagokkal. Hozzáadjuk a tojást és az olvasztott vajat. Kivajazott és cukrozott muffin formában 190 fokon 20 percig sütjük.

Lime-os kecskesajt krém hozzávalók: 200g lágy kecskesajt, 1 db lime, só, 1 dl 30 százalékos tejszín Elkészítés: A kecskesajtot áttörjük szitán, majd kikeverjük a tejszínnel és a lime levével. A zöldcitrom héját a krémbe reszeljük.

Paradicsomlekvár hozzávalók: 2 db nagyobb vöröshagyma, 2 gerezd fokhagyma, 4 db paradicsom, 75 g cukor, 50 g só, olívaolaj, 2 g agar agar, 1 dl málna ecet

Elkészítés: A hagymát lepirítjuk a fokhagymával együtt. Az előre leforrázott paradicsommal tovább főzzük, majd meghintjük a cukorral, amit enyhén karamellizálunk. Mikor összefőtt, sózzuk és turmixoljuk. Szitán átnyomjuk a kész paradicsom lekvárt, majd agar agarral óvatosan összefőzzük, dermesztjük. Tálalásnál a zselékből csíkokat vágunk és a krémre helyezzük. Díszítéshez édesköménykaprot illetve karamellizált salottahagymát használtunk.

Barna sör kategória

Győztes holtversenyben: Agóra Bisztró, Malter BeerStro

Sörkorcsolya (Agóra Bisztró): Sörrel karamellizált sertésoldalas, cékla chipsszel (Agóra)

Hozzávalók: 20 dkg cékla, 15 dkg oldalas, 2 dl barna sör, édes kömény, szecsuani bors, fahéj virág (szárított), só, olaj, ketchup

Elkészítés: Az oldalast sóval, édesköménnyel, szecsuani borssal, fahéjvirággal, és olajjal bedörzsöljük. Tepsiben alufóliával lefedve, a sört hozzáadva, puhára pároljuk sütőben. A megpárolt oldalast a bordacsontok mentén felszeleteljük, serpenyőbe helyezzük a pecsenye levéből és ketchuppal hozzáadva. Addig pirítjuk a serpenyőben, míg a ketchupos emulzió rá nem sül teljesen az oldalasra, rá nem karamellizálódik. A céklát hámozzuk és hajszálvékonyan felszeleteljük, bő forró olajban. Ropogósra sütjük, még melegen sózzuk.

Sörkorcsolya (Malter BeerStro): Malter Wellington – Véres hurka göngyölt tésztában, reszelt cékla
salátával (ld. borítókép)

Összetevők: Házi véres hurka, lilakáposzta, leveles tészta, reszelt cékla saláta (alma, torma, méz, hagyma, citrom, só, bors és persze cékla)

Elkészítés: A káposztát megpároljuk köménnyel, balzsamecettel, és ízlés szerinti fűszerekkel. A hurkát és a káposztát begöngyöljük a leveles tésztába. Az így göngyölt hurkát megsütjük és a friss céklasalátával tálaljuk.