fbpx

Halfogyasztás: 2023-ig kellene rákapnia az embereknek

Írta: BeerPorn.hu

2018-02-19 | 07:10 Hírek

Fotó: Cutcokitchen.com

A belföldi halfogyasztás 20 százalékos növelését szeretnék elérni 2023-ig a „Kapj rá” elnevezésű halfogyasztást népszerűsítő kampánnyal.

Ezt Végvárné Henter Lilla, az Agrármarketing Centrum (AMC) szóvivője mondta a Sirha Nemzetközi Élelmiszeripari és Horeca szakkiállításon.

800 millió forint uniós lóvét költenek el ugyanis 2023 végéig a halfogyasztás népszerűsítésére. Az idei évben a kampányra várhatóan mintegy 350 millió forintot költenek.

A szóvivő kiemelte, hogy az Európai Unióban évente és fejenként mintegy 20 kilogramm halat fogyasztanak átlagosan, Magyarországon ez mindössze 6 kiló. Van tehát fejlődési lehetőség, ezért a magyar embereket kiállításokon, fesztiválokon, látványkonyhákban, előadásokon és különféle médiumok segítségével szeretnék ösztönözni arra, hogy minél több halat egyenek.

Lévai Ferenc, a Mahal szóvivője – az Aranyponty Zrt. vezérigazgatója – az MTI-nek arról beszélt, hogy a múlt évben az előzetes adatok szerint a tógazdaságokban mintegy 19-20 ezer tonna halat termeltek, míg az intenzív telepeken további mintegy 4-4,5 ezer tonnát. Magyarországon pontyból termelnek a legtöbbet, ez a halfajta adja a tógazdasági termelés 75-80 százalékát. Az intenzív termelésben fordított az arány: ott 80 százalék az afrikai harcsa, és itt termelnek még tokféléket és pisztrángot is.

Beerporn magazin (@beermagazin) által megosztott bejegyzés,

A termelés minősége az utóbbi években sokat javult, ezt segíti a Földművelésügyi Minisztérium (FM) által bevezetett Minőségi magyar hal tanúsító védjegy is. A hal forgalmi adójának (áfa) 27-ről 5 százalékra mérséklése is kedvező hatású az értékesítésre, ettől az intézkedéstől azt várják, hogy egy év alatt legalább 10 százalékkal fellendíti a halfogyasztást.

A magyar halgazdaságok éves árbevétele mintegy 13 milliárd forint átlagosan, de 2017-ben legalább 1 milliárd forinttal több lehetett, mert jelentősen megnőtt halexport: a szokásos 3 ezer tonna helyett 5,0-5,5 ezer tonnát tett ki.

(MTI)