fbpx

Fürjjel és pisztránggal is dolgoznak a Bocuse d’Or előtt a magyar szakácsok

Írta: BeerPorn.hu

2020-01-13 | 08:04 Hírek

Bíró Lajos

A fürj lesz a húsalapanyag a Bocuse d’Or idei európai válogatóján, amit ebben az évben Tallinban tartanak. A februári magyar döntőn pisztránggal is kell majd dolgozni.

Bíró Lajos séf, a Magyar Bocuse d’Or Akadémia tiszteletbeli elnöke tájékoztatott, hogy a szakácsverseny európai selejtezője előtt a magyarországi döntőre február 5-én kerül sor, ahol szintén ebből a decemberben meghatározott alapanyagból kell elkészíteni a versenyfeladatot.

A séf elmondta, hogy nem előfeltétele a versenyen való részvételnek, hogy valaki profi legyen, amatőrök ugyanúgy elindulhatnak, ha a teljesítményük megfelelő.

Bíró Lajos elárulta, hogy az alapanyagok esetében, így a fürjnél is, meghatározzák azt is, hogy melyik országból, milyen fajta alapanyagot lehet használni a versenyen. A séf kitért arra is, hogy a haltéma a pisztráng lesz a magyar döntőn.

A séf a felkészülés menetéről elmondta, hogy az rendkívül monoton folyamat, amely “nagyon nagy szenvedésekkel jár”. Az egyik nap előkészítik, másik nap megfőzik az ételt, és ezt folyamatosan, kettő hónapon keresztül végzik a versenyzők, vasárnap kivételével minden nap – tette hozzá.

(MTI)