fbpx

Ezekről a sörökről szól majd 2020!

Írta: BeerPorn.hu

2019-10-23 | 06:49 Hírek

Fotó: Freepik.com

Október elején tartották Londonban a Lo & No Beverage Summit rendezvényt, ahol az alacsony alkoholtartalmú italok következő trendjeiről esett szó. Nézzük, mit mondtak az innovációs menedzserek, a nagy sörös cégek vezetői, a vendéglátósok és startupok alapítói!

A Thedrinksbusiness.com ugyanis összeállítást közöl arról, hogy a Lo & No Beverage Summit alapján melyek lesznek a jövő év leginkább fejlődő, egyben legfontosabb italtípusai.

Először is ott vannak a szuperprémium sörök gyümölcsös verziói, és azok alkoholban szegény változatai. Ez a szegmens a teljes sörpiacnak kevesebb, mint 5 százalékát teszi ki, de egyértelműen elfogadottabbak lettek az elmúlt években.

A Big Drop Brewing Co. alapítója, Rob Fink egyenesen arról beszélt, hogy a craft sör az alkoholmentes szegmensben is be tudja mutatni azt a növekedést, amelyet az elmúlt évtizedben az alkoholos verziók esetében produkált. A Big Drop volt az első olyan craft főzde az Egyesült Királyságban, amely az alacsony alkoholtartalmú sörre koncentrál, és a számításaik úgy látszik bejönnek: 2018 nyarán az alkoholmentes sör eladások 58 százalékkal növekedtek az előző év azonos időszakához képest, a 2,8 százalék alatti alkoholú sör értékesítése pedig 381 százalékkal (!) nőtt 2017 óta.

Az Asahi gyorsan lépett is, idén elindította a Peroni szuperprémium, alkoholmentes verzióját, mégpedig azért, mert az alkoholmentes szegmensben egyszerűen nem létezik a szuperprémium. Ráadásul a sörgyárak a jövőben egészen új helyekre szeretnék betenni az alacsony alkoholtartalmú termékeiket. Paul Thomas, az Asahi régiós vezetője szerint a sör olyan sokoldalú, hogy a jövőben egyre többet találkozunk majd vele koktélalapanyagként is.

A cask ale nem megy alkoholmentesen, minden más igen

Az alkoholmentes sörmárkák egyre inkább bejutnak a csapolt sört kínáló vendéglátóhelyekre is. A St Peter’s Brewery is ad el teljesen alkoholmentes sört, csapolva, és a Heineken 0,0 is elérhető hordóban.

Az Egyesült Királyságban fontos kérdés, hogy a cask ale nem megy alkohol nélkül, hiszen a szesznek fontos szerepe van a sör konzerválásában, de a sima, hordós, alkohol nélküli verziók egyre gyakrabban jelennek majd meg a kocsmákban.

Stout, de máshogyan

A fekete sörökre nem csak azért gondolunk elsősorban őszi és téli italként, mert testesebbek, hanem a magasabb alkoholtartalmuk miatt is. Nos, ez is megváltozik majd a jövőben, hiszen például a Guinness is megjelent már egy limitált, nagyon alacsony alkoholtartalmú stouttal.