fbpx

Ezek Debrecen legmenőbb sörlelőhelyei

Írta: Oszterman Dorka

2020-07-14 | 06:43 Magazin

Fotó: Debrecen.hu

Bár Debrecen nem a söreiről híres, egyre több helyen lehet itt is minőségi, kisüzemi söröket kapni. Így akár a Campus Fesztiválra, akár a Virágkarneválra, vagy csak strandolni látogatunk Debrecenbe, érdemes képben lenni azzal, hol és mit ihatunk. Miskolc után most Debrecen legmenőbb sörlelőhelyeit mutatjuk be nektek, hogy megkönnyítsük a választást, ha erre jártok.

Ha kisüzemit szeretnél

Szerencsére Debrecenben van pár kifejezetten craft sör bár, ahol be lehet szerezni az újdonságokat és a már jól bevált kisüzemieket egyaránt. Már nem kell egy-egy csapfoglalóért vagy sörös eseményért a fővárosba utaznunk, elég csak ellátogatnunk a STAY Beer Barba. Rendszeres programjaik közé tartozik a Debreceni Sörfőző Fórum, ahova a saját házi főzetünket is elvihetjük összekóstolásra, tapasztalatcserére.

Szóda Bár

Debrecen egyik „buli-központjában”, a Hal közben található Szóda Bár borokban sem szenved hiányt, szóval egy inkább borozós baráti társasággal is nyugodtan beülhetünk ide. Ha nem tudunk dönteni a nagy sörválasztékot látva, a pultosok készségesen segítenek, ajánlanak nekünk az itallapról.

Ha ennél is valamit

Mert azért néha az sem árt, ha a sörök mellé valamilyen finom ételt is ehetünk. Debrecen megannyi étterme közül mi kettőt emelnénk ki. A Beer & Wurst 2019 végén nyílt meg, látványkonyhájukban ízletes fogásokat készítenek. Étlapján egyaránt fellelhető egy-egy könnyed sörkorcsolya (pl. bajor perec), de akár tokaji aszúban érlelt libamájat, sörrel locsolt csülköt vagy BBQ ételeket is választhatnak a vendégek. A kilenc csapról elsősorban magyar, ír, bajor és cseh sörök folynak, így ha szeretnénk elfogyasztani egy korsó csapolt Paulanert, Guinnesst vagy Budweisert, a Beer & Wurst a nekünk való hely.

A Belga Étterem és Söröző ennél jóval nagyobb múltra tekint vissza, már az 1800-as évek végén fogadóként működött, később pedig Krúdy Gyula is bérelt itt irodahelyiséget. Az 1930-as években a Dreherrel kötöttek szerződést, ekkor kezdtek dominálni az itallapon a borok mellett a sörök is. Nagy népszerűségnek örvend a Piac utcai korzóra kihelyezett, élőzenés „teraszuk”, de a belső kerthelyiséget és az étterem egész épületét ugyanúgy érdemes megnéznünk. Persze ha már itt járunk, feltétlenül válasszunk az ebéd/vacsora mellé egy finom belga sört, amit biztosan a hagyományosan hozzá illő pohárban szolgálnak majd fel nekünk.

Ha koncerteznél egy jót

Fotó: Debrecen.hu

A Nagyerdei Víztorony ismerős lehet azok számára, akik már jártak Campus Fesztiválon, ugyanis ilyenkor az egyik színpadnak a Víztorony kertje szokott helyet adni. Ez a 34 méter magas építmény – ahogy az a nevéből is látható – a Nagyerdő szívében van. Mivel kilátóként is üzemel, a tetejéről nagyszerű látvány tárulhat elénk, látni lehet innen az Egyetemvárost és egész Debrecent. A bevállalósabbak akár a mászófalat is kipróbálhatják. Koncerteket, irodalmi esteket és különböző rendezvényeket egyaránt szoktak itt tartani. Népszerű programjuk az úgynevezett „SörTorony”, amikor hazai és európai kézműves sörök tucatjait kóstolhatják meg az idelátogatók.

A belvárosi Roncsbár szintén közkedvelt hely a koncertre járók körében. A hangulatos, érdekes dizájnú pub rendelkezik egy belső terasszal és egy látványkonyhával is. Így ha a koncertezés után kimelegedve szeretnénk enni valamit, biztosan lesz rá lehetőség. Természetesen inni is van mit, többféle csapolt sör közül választhattok (Heineken Hungária termékcsalád). A koncert felhozatal elég változatos, a hazai legismertebb zenekarok évente egyszer-kétszer megfordulnak itt; időnként pedig „játszóházzá” alakul át a pub, ilyenkor minimális belépő fejében akár órákon át lehet játszani a legnépszerűbb társasjátékokkal.

Ha egyetemista-feelingre vágysz

Vannak Debrecenben olyan ikonikus kocsmák, amelyek szinte már-már (hungarikum után szabadon) „debrecenikumnak” számítanak. Ezek közé sorolható sok olyan söröző, ami a fiatalok, főleg az egyetemisták körében igen népszerű. Ha szeretnétek kevesebb kiadással megúszni az estét, vagy csak meg akarjátok nézni, hogy hol fordul meg igazán egy debreceni egyetemista, akkor az a következő három kocsmát feltétlenül ajánljuk.

A Teniszke Sport és Egyetemi Klub egyik nagy előnye, hogy az egyetem főépülete, több kollégium és a DEAC pálya közvetlen közelében található, így akár egy lyukasórában is betérhetnek ide a hallgatók. Általában több sportközvetítést is meg tudunk itt nézni a sörözés közben, legyen szó szinte bármilyen sportágról. Szintén ebben a kategóriában az egyik legrégebbi a Fácánkakas Söröző (röviden csak Fácán), ami már legalább hetven éve üzemel Debrecen óvárosában, a kanyargós Eötvös utcán. Van itt minden: csocsó, darts, de még instant zacskós leves is. Az Ibolya Sörözőben mindez kiegészül biliárddal és zenegéppel, de itt akár olyan helyi specialitásokat is megkóstolhatunk, mint az almás pite, a kalasnyikov vagy a Jutka vodka. Utóbbit az egyik csapos, Jutka találta ki, innen ered a neve. Összetevői fél deci vodka, egy citromkarika némi rummal meglocsolva és meggyújtva. Egyesek szerint addig nem igazi debreceni egyetemista az ember, amíg ezt meg nem kóstolja. (Megjegyzés: Teniszkében Dreher, Ibolyában, Fácánban pedig vegyes, van mindenféle.)

Az Ibolya Söröző

Ha helyi sört kóstolnál

A Debreczeni Sör 1991 óta készít söröket. A Pósa utcán található az általuk üzemeltetett Varázs Italbolt és itt működik a sörfőzde is. Tehát aki igazi, helyi főzésű debreceni sört szeretne fogyasztani, az itt, de több más helyen is megkóstolhatja. A Debreczeni Sör lelőhelyeinek listáját megtaláljátok a honlapjukon.

Kedvet kaptatok valamelyik sörlelőhelyhez? Irány Debrecen! Ha pedig szerintetek kihagytunk valamit a listáról vagy nem találjátok a kedvenc helyeteket, jelezzétek kommentben!