fbpx

Ez minden, amiért szeretjük a német búzasöröket

Írta: BeerPorn.hu

2019-07-12 | 06:04 Magazin

Hatalmas lendületben van a hazai sörpiac, és ezt az is jelzi, hogy csak úgy csendben megtörténnek olyan események, mint az, hogy a Borsodi Sörgyár itthon is forgalmazni kezdte a Franziskaner szűretlen búzasöreit. És ennél kevés jobb hírünk van a búzasör rajongóknak!

A Franziskaner ugyanis az egyik legkirályabb német búzasör-család, amely idén tavasz óta érhető el a hazai piacon. Igazi tradicionális német búzasörről van szó, amelyet talán már nem kell bemutatni azoknak, akik kedvelik a stílust. De mit érdemes tudnunk róla?

A Franziskaner története nem épp tegnap kezdődött. Annyira nem, hogy a palackokon az 1363-as évszám szerepel.

Ez brutálisan régen volt, nem?

De igen. Nem is azt jelenti, hogy 676 éve készítik így a sört Münchenben, hanem arra utal, hogy 1363-ból származik az első írásos dokumentum arról, hogy egy Seidel Vaterstetter nevű úr tulajdonában álló sörfőzdében a Franziskaner szerzetesek felügyelete mellett készültek a sörök.


A Franziskaner szerzetesrend itthon Ferencesként ismert. 1209-ben alapította Assisi Szent Ferenc, képviselői csakhamar Magyarország területén is megjelentek, 1224-ből már vannak róluk feljegyzések, illetve első itthoni kolostorukat Esztergomban építették fel.


Bajorországban évszázadok óta főznek búzasöröket, és kevesen tudják, hogy a tradicionális bajor búza bizony barna – hiszen évszázadokkal ezelőtt a sötét sörök sokkal elterjedtebbek voltak, mint manapság. A világos búzasörök csak ’60-as években jöttek divatba. A Franziskanerből persze mindkettő változat elérhető, de most ugorjunk vissza pár évszázadot, és nézzük meg, hogyan is jött létre az a Franziskaner, amelyet most úgy szeretünk!

A Franziskaner a XIX. században kezdte védjegyként használni a szerzetes alakját, amely a hagyományt, a minőséget és az állandóságot hivatott szimbolizálni, méghozzá elég szép sikerrel, hiszen – ami a búzasöröket illeti – a Franziskaner benne van Németország három legnépszerűbb márkájában. A szerzetes alakja a már említett 1363-as iratból eredeztethető, de sörtörténetből egyébként is tudjuk, hogy az igazán jó minőségű sörök a középkorban többnyire bizony az apátságokban, illetve azok felügyelete alatt készültek, egyszerűen azért, mert ott volt meg a megfelelő szakértelem.

A modern búzasör születése

A Franziskaner és a Spaten Sörgyár története 1841-ben, egy házassággal kapcsolódott össze, amikor előbbi tulajdonosa, bizonyos Agustin Deligmayr elvette feleségül a Spaten tulajának a lányát. Ettől kezdve a két sörfőzde együtt fejlődött tovább: 1935-ben egy müncheni képzőművész elkészítette a máig használt Franziskaner logót, a hatvanas években pedig komoly fejlesztések kezdődtek a Franziskaner receptúrákban, ennek eredményeképp 1974-ben a cég bemutatta vadiúj termékét, a szűretlen, világos búzasört.

A termék akkora siker lett, hogy tíz év múlva, 1984-ben nemzetközi piacra léptek vele, az ezredfordulóra pedig az egyik legnépszerűbb búzasörré vált: 2003-ban már több mint 1 millió hektolitert értékesítettek belőle, miközben sikerült megőrizniük az évszázados hagyományokat is.

 

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

 

Beerporn magazin (@beermagazin) által megosztott bejegyzés,

Válaszd ki a kedvenced!

A Franziskaner itthon jelenleg alkoholmentes, világos szűrt, illetve szűretlen, valamint ugyancsak szűretlen barna változatban kapható.

A Franziskaner Kristall a leginkább pezsgő élményt kínálja. A búzasörök frissítő karakterei ebben a szűrt változatban teljesednek ki leginkább, ezért a nyári napokon különösen jó választás lehet! Grillezett, vagy sült halakhoz, de akár egy hűvös gyümölcstálhoz is parádés választás!

A Franziskaner Weissbier a stílus iskolapéldája: kemény, hófehér hab, finom, enyhén gyümölcsös búzaillat, elegáns vaníliás felhanggal, ízében pedig ott van minden, amit a búzasörökben szeretni szokás: a kekszes karakterek mellé szépen simulnak a banános ízek, így formálva igazán kerekké az összeképet. Ami az étel párosításokat illeti, majdhogynem univerzális sör, de a könnyed, grillezett húsételek mellett érzi igazán jól magát.

A barna változat, vagyis a Franziskaner Weissbier Dunkel habja törtfehér és ugyancsak igen vastag. Illata kissé virágos, kenyeres, izgalmasan diós jegyekkel. A finoman karamelles, szegfűszeges, ugyanakkor gyümölcsös ízvilág olyan komplex, hogy nagyszerű játék a sörre koncentrálva megfejteni az ízkép minél mélyebb rétegeit. Hogyha viszont inkább valamilyen étel mellé képzeljük el, akkor simán odatehető egy karamellás, vagy gyümölcsös desszert mellé is.

(x)