fbpx

Budapesten, és már tíz megyében készülnek a Nyitott Főzdék Napjára

Írta: BeerPorn.hu

2021-04-20 | 13:15 Hírek

Budapesten kívül tíz megyében – a járványügyi korlátozások feloldásának függvényében – biztosan lesz Nyitott Főzdék Napja június elején. A programokon idén is sörkóstolókkal, főzdetúrákkal és előadásokkal várják a látogatókat.

Az eredetileg áprilisra tervezett országos nyílt nap-sorozat a nyár első hétvégéjén, június 5-én tér vissza. A sörfőzdék eddigi visszajelzései szerint a fővárosban, illetve Borsod, Győr-Moson-Sopron, Fejér, Pest, Somogy, Bács-Kiskun, Tolna, Jász-Nagykun-Szolnok, Békés és Vas megyében is működik olyan kisüzem, amely csatlakozott a kezdeményezéshez.

A Nyitott Főzdék Napja programhelyszínein a sörkóstolás és vásárlás mellett lehetőség lesz a sörfőzdék működésének, a sörkészítés folyamatának, illetve a sör alapanyagainak megismerésére. A program elsődleges célja, hogy az érdeklődők megismerjék a közvetlen környezetükben működő sörfőzdéket, illetve felhelyezzék azokat a saját gasztronómiai térképükre, így rendeszeres látogatókká, vásárlókká válva támogassák a magyar sörkultúra fejlődését.

A résztvevő sörfőzdék listája a www.nyitottfozdek.hu oldalon már elérhető, illetve oda kerülnek fel a következő hetekben a részletes programok is. A tavaszi Nyitott Főzdék Napja Facebook eseményében pedig további információkkal várják az érdeklődőket.