fbpx

Azt hitte bírja az erőset, aztán jött a RCVS szindróma

Írta: BeerPorn.hu

2018-04-11 | 07:15 Magazin

A chili velő versenyek annyira idióta rendezvények, hogy egyszerűen rajongunk értük. Mi vesz rá felelős embereket arra, hogy iszonyatos fájdalmat okozzanak maguknak? Oké, az endorfin. De úgy tűnik, veszélyesebb játék ez, mint gondolnánk.

Simon Dániel októberben megnyert egy budapesti chilievő versenyt, amelyre a Chili Hungária Manufaktúra szállította a paprikákat. Az esemény után így nyilatkozott az NLCafénak: „Persze fáj, az elején nagyon, de eztán beindul a szervezet fájdalomcsillapító mechanizmusa, azaz endorfint termel. Ez pedig függőséget okoz. A kapszaicin az idegekre hat és a szervezet égési sérülésként érzékeli. (…) A tested illetve az agyad előbb-utóbb megtanulja, hogy ez nem égés: nekem például már nem sebesedik ki a szájpadlásom. De nyáron volt egy verseny, ahol 1.000.000 Scoville-es szószban úszó csirkeszárnyakat ettünk kézzel: a bőröm nem volt hozzászokva, úgyhogy két napig égett a kezem utána.”

Hát ilyen ez. New Yorkban most egy forma kórházba is került egy ilyen verseny után, mert annyi Carolina Reapert tolt be (ez most a világ legerősebb paprikája, a Scoville skálán 2.200.000), hogy másnap brutális fejfájás jelentkezett nála. A BBC írja, hogy a rohamszerű fejfájást az agyba vért szállító erek hirtelen összeszűkülése okozta.

A versenyző a paprika evése után közvetlenül öklendezni kezdett. A következő napokban súlyos nyaki fájdalmat tapasztalt az egész testét legyengítő fejfájásrohamokkal, melyek alkalmanként néhány másodpercig tartottak. Fájdalma olyannyira felerősödött, hogy elment a sürgősségi osztályra, ahol különféle neurológiai vizsgálatoknak vetették alá, de minden eredménye negatív volt.

A CT-vizsgálat után megállapították, hogy agyának több artériája összeszűkült, így diagnosztizálták nála az RCVS-t. A szindrómának nincs mindig egyértelmű oka, de jelentkezhet néhány gyógyszerre vagy drogokra adott reakcióként is. Ám ez volt az első eset, hogy chili fogyasztásával hozták összefüggésbe a szindróma jelentkezését.

A jó hír az, hogy öt héttel később, a megismételt CT-vizsgálatok szerint a chilit fogyasztó férfi artériái újra normális állapotukba tértek vissza. De ezek után biztosan meggondolja, hány Carolina Reaperrel kéri a hamburgert.

Az NLCafé videóját a 2017-es budapesti chilievő versenyről itt nézheted meg.