fbpx

Ázsia és Kelet-Európa segíti Carlsberget a válságban

Írta: BeerPorn.hu

2021-04-29 | 11:29 Hírek

Cees ‘t Hart a 2019-es Brewers Of Europe Forumon

Cees ’t Hart, Carlsberg vezérigazgatója szerint Ázsia és Kelet-Európa piacainak „erőteljes volumennövekedése” ellensúlyozni tudta a nyugati visszaesést, sőt, kissé javítani is tudta a sörgyártó globális eredményeit.

A Carlsberg közzétette első negyedéves eredményeit, amelyek növekedést mutatnak a tavalyi értékekhez képest. Eszerint Közép- és Kelet-Európában a teljes volumen alakulása 8,9 százalékkal, 29,7 százalékkal tudott növekedni, a Nyugat-Európai piac 5,8 százalékkal csökkent. Globálisan tehát 11,5 százalékos növekedést tudott realizálni a gyártó.

A két zászlóshajó, a Carlsberg és a Grimbergen 4, illetve 17 százalékkal csökkent – ezek a leginkább csapolt sörként értékesített termékek, viszont a Tuborg, az 1664 Blanc és a Somersby 26, 33, illetve 31 százalékkal teljesített jobban, mint 2020 első negyedévében. Emellett pedig az alkoholmentes sörök tudtak látványos fejlődést bemutatni (24 százalék) – számolt be az Inside.beer.

Cees ’t Hart szerint a fentiek miatt bizakodóbbak, mint korábban, de a bizonytalanság továbbra is jelentős. „A csoport erőteljesen kezdte az évet Ázsiában, valamint Közép- és Kelet-Európában, míg a Nyugat-Európai teljesítményt továbbra is jelentősen befolyásolják a kiterjedt korlátozások” – mondta. Hozzátette: a cég globálisan növelni tudta a bevételét mivel a keleti régiók volumennövekedése magasabb volt, mint a Nyugat-Európában tapasztalt visszaesés.