fbpx

Az Északi part legszebb strandján mindig süt a nap!

Írta: BeerPorn.hu

2022-07-04 | 07:30 Balatoni Sörkalauz

A káptalanfüredi, Sirály utcai strand az egyik leghangulatosabb az egész északi parton. Önmagában már ezért és érdemes lenne meglátogatni, de van még egy komoly vonzereje: a Süss Fel Nap Balaton, ahol mesés italválaszték, és fenséges strandkaják várják a vendégeket!

Kétségtelen, hogy olyat, mint Káptalanfüred strandja, már keveset találni a tóparton: piciny, családias, árnyas, a víztükröt a terület szélein susogó nádas határolja. Itt még akkor sincs tömeg, amikor telt ház van. Viszont akik ide járnak, már tudják, hogy a Süss Fel Nap Balatonban érdemes enni és sörözni, és ez rendszerint meglátszik az érdeklődők számán is! :)

A Süss Fel Nap Balaton technikailag két büfé, immár egybenyitva. Az egyikben a széles italkínálatból lehet válogatni, a másik pedig konyhaként működik. Pátka Gábor hat éve kezdett bele a strand vendéglátásának megreformálásába. Épp valami új kihívás után akart nézni, amikor véletlenül rábukkant egy hirdetésre: azon a strandon ajánlottak eladó büfét, ahová gyerekkora óta minden nyáron járt. Így hamar összeált, mi lesz az új kihívás, és a Süss Fel Nap Balaton eleinte tényleg annak bizonyult: az első két évben alig volt vendég, mára viszont olyan népszerű lett a hely, hogy délutánonként rendre megtelik mindkét, árnyas terasz!

A büfében arra törekednek, hogy a régi balatoni ízek kedvelői és az újításokra nyitott vendégek is találjanak kedvenc fogásokat. Az étlap nem hosszú, viszont minden frissen készül, minőségi alapanyagokból, a személyzet pedig kedves és segítőkész.

A Süss Fel Nap Balaton 24 órán át kelesztett lángosokat, többféle, saját recept szerint készülő húspogácsát tartalmazó hamburgert, fokhagymával pácolt, sült hekket és keszeget kínál, meg persze van néhány jópofa saláta, szuperek a palacsinták, de ha csak sörkorcsolyáznál, frissen sül az édesburgonya és a hagymakarika is!

Gábor annak idején azért választotta a Carlsberg sört, mert az volt a Liverpool régi főszponzora – ő pedig nagy Liverpool szurkoló. A Paulanert az előző üzemeltetőtől örökölte, nagyszerűen bevált az is, hiszen nem sok helyen található meg csapolt formában a környéken. Ezeken a márkákon kívül HopTop söröket is tart, van Tihanyi Levendulás Búzasör és hamarosan kapható lesz Veszprém Európa Kulturális Fővárosa 2023 hivatalos söre is, amely a Zirci Apátsági Manufaktúrában készül.

A nyáron hétvégente pedig helyi, illetve országos hírű zenekarok is fellépnek majd. A pontos dátumokért látogass el a Süss Fel Nap Balaton Facebook oldalára!

 

Süss Fel Nap Balaton

8220 Káptalanfüred, Sirály utca 2.

 

Balatoni Sörkalauz térképét keresd a benne található helyeken és a tó környéki Tourinform irodákban!