fbpx

A világ legjobb sörének nyomában – podcast

Írta: BeerPorn.hu

2021-03-19 | 06:17 Magazin

Ezúttal a belga sörökről, azokon belül is a trappista csúcsfőzetekről beszélgettünk, méghozzá Mesterházy Ernővel és Ács Norberttel, akik a Premium Beer formáció alapítói. Megpróbáltuk megfejteni, mi olyan kult Magyarországon a belga sörökben, sokat beszéltünk a lambicról és a világ legjobbnak mondott söréről is.

A Premium Beer alapítói szerint immár rengeteg választási lehetősége van azoknak, akik különleges söröket szeretnének fogyasztani, ők pedig szívesen segítenek rámutatni a legérdekesebbekre azokon a programokon, amelyeket a pandémia előtt szerveztek, és amiket a korlátozások feloldása után is szeretnének tartani. Addig is ők viszik azt a jelenleg is futó sorozatunkat, amelyben az autentikus trappista főzdéket veszik sorra.

Beszélgettünk kalandos külföldi sörrendelésekről, egy csomót a spontán eriedő sörökről, illetve a világ legjobb sörének mondott Westvleteren quadrupelről is.