fbpx

A söripar teljesítményén látszik, hogyan haldoklik a vendéglátás

Írta: BeerPorn.hu

2022-11-18 | 13:49 Hírek

Ahogy azt várni lehetett, a nyáron megemelt jövedéki adó bizony jól meglátszik a magyar sörgyártás teljesítményén. A Sörszövetség adatai szerint a „lefelé vásárlás” jelensége is megfigyelhető már.

Fotó: Dailycollegian.com

Az idei év első tíz hónapjában az öt legnagyobb hazai sörgyártó (Dreher, Heineken Hungária, Borsodi, Carlsberg és Pécsi Sörfőzde) belföldi forgalma 5,1 millió hektoliter volt. Ez 3 százalékkal magasabb a tavaly január–októberinél, de továbbra is alacsonyabb a Covid előtti szintnél (4 százalékkal).

Kántor Sándor, a Magyar Sörgyártók Szövetségének igazgatója szerint nincs ok az optimizmusra, hiszen folyamatosan emelkednek a gyártási költségek. Az igazgató az Index kérdéseire válaszolva elmondta, hogy a magyar sörágazat exportképessége is romlott: 21 százalékos visszaesés olvasható ki az elmúlt egy év adataiból.

Jól látható a számokból az is, mennyire gyengélkedik a vendéglátás és az idegenforgalom, ugyanis

a csapolt sör eladások még a tavalyi értékeknél is negyedével alacsonyabbak, alig haladják meg a 2019-es értékesítés felét.

Szintén a vendéglátás teljesítményére enged következtetni – hiszen ez a csomagolás szinte már csak ott található meg –, hogy az újratölthető üvegben forgalmazott sör eladott mennyisége (785 ezer hektoliter) 14 százalékkal marad el a múlt évitől. Ami pedig a csapolt sört illeti, az is csak kicsivel több mint a 2019-es érték fele.

Keressük az olcsóbb termékeket

A dobozos sör aránya tovább növekszik, jelenlegi teljesítménye 4 millió hektoliter feletti, de ez is csak 1 százalékkal haladja meg a három évvel ezelőtti eladásokat.

Kántor Sándor szerint az iparági szereplők az idei év első felében bizakodók voltak, ám a július 1-jén megemelt jövedéki adó és a népegészségügyi termékadó sörre történt kiterjesztése jócskán megnehezítette a körülményeket, és visszavetette a sörök forgalmát.

Kántor Sándor

A lakosság egyik válasza a gyorsuló inflációra a „lefelé vásárlás”, vagyis, hogy az adott termékkategóriából az olcsóbb árucikkeket választják. A Sörszövetség vezetője szerint erre is vannak már jelek az októberi eladási adatokban. Az ősz folyamán ugyanis a korábban csökkenő gazdaságos termékek iránti igény 10 százalékkal nőtt, a prémium termékek eladásainak korábban két számjegyű növekedése egy számjegyűre mérséklődött, a középkategória eladásai pedig nem tudott tovább növekedni.