fbpx

A söripar bejelentkezett a jófiú szerepre

Írta: BeerPorn.hu

2021-06-07 | 09:33 Hírek

Június első napjaiban tartották meg a The Brewers Forumot, Európa legnagyobb söripari konferenciáját. A rendezvényen a legnagyobb gyártók sorban tették azokat a bejelentéseket, amelyeket egyrészt a közvélemény várt tőlük, másrészt példamutatónak értékelhetők az egyéb iparágak számára.

A vírushelyzet miatt online megtartott konferencián közel 2500 sörfőzde, beszállító, döntéshozó és érdeklődő vett részt virtuálisan. A fontosabb eseményeket igyekeztünk mi is követni, összefoglalásul pedig elmondható, hogy – ahogy egyébként a korábbi években is – tele volt a fórum olyan ötletekkel, amelyek a sörpiacot fenntarthatóbbá, innovatívabbá, felelősségteljesebbé és sokszínűbbé tennék.

Persze szinte minden piaci szereplő figyelmeztetett, hogy az iparágnak elsősorban fel kell gyógyulnia a több mint egy évig tartó lezárások után.

A Brewers of Europe elnöke, Lasse Aho megerősítette az európai sörgyárak elkötelezettségét a fenntarthatóság mellett, illetve, hogy támogatják a „Green dealt”, vagyis az Európai zöld megállapodást.

Aho úgy fogalmazott:

„Ha a kormányok jól bánnak a söriparral, az megjutalmazza a jövedéki bevételekkel. (…) A sörpiac segíthet a gazdaság újjáélesztésében!”

A Heineken vezérigazgatója, Dolf van den Brink elmondtah, hogyan válik a holland székhelyű vállalat a következő évtizedekben teljesen karbonsemlegessé, illetve a többi gyártót is arra buzdította, hogy tegyenek többet az alkohol káros hatásainak visszaszorításáért. „Felelősen kell viselkednünk a megfogalmazott üzenetekben és a marketingben!” – mondta.

Atsushi Katsuki, az Asahi csoport elnöke és vezérigazgatója hangsúlyozta, hogy a sörgyártóknak mennyire fontos csökkenteniük szén-dioxid-kibocsátásukat, illetve hangsúlyozta, hogy a sör mennyire nem csak egy ital, hanem alkalom a családtagokkal, barátokkal való találkozásra, illetve új kapcsolatok kiépítésére.

Az európai sörgyártók főtitkára, Pierre-Olivier Bergeron bemutatta, mi történt a piacon a járvány hatására. Ezek szerint 2020-ban a vendéglátás területén 42 százalékkal fogyott kevesebb sör, az általános sörpiac pedig 9 százalékkal csökkent 2019-hez képest. Adatai szerint a vendéglátóiparban a söriparhoz kapcsolódó 10 munkahelyből négy megszűnt, illetve a kormányok elveszítették a sörből származó adóbevételeik közel negyedét is.

Ugyanakkor a főtitkár azt is elmondta, hogy mintegy 860 ezer munkahelyet teremt majd, ha a sörágazat visszatérhet a Covid előtti szintre. Sürgette a döntéshozókat, hogy új adók kivetése helyett támogassák a vendéglátóipari szektort.

A fórumon volt 19 különböző témájú előadás és kerekasztal-beszélgetés is. Rengeteg szó esett az újrahasznosításról, az innovatív sörfőzési technológiákról és a csomagolásról is. A fórummal egy időben zajló EU Zöld Hét hivatalos partnereként pedig elismerték, hogy a klímaválság a generáció kihívása, ezzel párhuzamosan sok felszólaló hangsúlyozta erőfeszítéseit a szén-dioxid kibocsátás csökkentésére.

A 2022-es Brewers Forumot a várakozások szerint újból élőben, ezúttal Spanyolországban rendezik majd.