A nemzetközi sörtársaságok növekvő dominanciája ellen alakult új szervezet, az Independent Brewers of Europe az európai sörgyártás sokszínűségét védené meg.
A tíz európai ország független sörszövetségei alkotta csoporta mintegy 3000 sörfőzdét képvisel, a célja pedig, hogy megvédje a regionális sörhagyományok sokszínűségét Európa-szerte.
A szervezet német, francia, finn, brit, olasz, holland, osztrák, lengyel, svájci, és cseh független sörszövetségek alapították. Szerintük a sörválaszték csökkenésének oka a globális sörtársaságok piaci koncentrációja és a tisztességtelen versenygyakorlata – ez ellen lépnének fel a jövőben.
Hubert Stöhr, a szövetség szóvivője és az osztrák független sörfőzdék képviselője kijelentette, hogy a csoport elsődleges célja Európa sokszínű sörkultúrájának megőrzése, valamint annak biztosítása, hogy a fogyasztók továbbra is hozzáférjenek a regionális és kisüzemi sörökhöz. „Szeretnénk megvédeni a helyi sörkultúrákat, és lehetővé tenni annak további fejlődését” – mondta.
Az Independent Brewers of Europe szerint a sörpiacot egyre inkább néhány nagy multinacionális cég uralja, amelyek a tömegtermelést helyezik előtérbe a regionális specialitások helyett. Emellett aggodalmukat fejezték ki a globális nagyvállalatok által alkalmazott marketingtaktika miatt is. Utóbbival a nagy cégek a „regionális hitelesség benyomását keltik”, miközben nagy nemzetközi márkák termékeit kínálják.
A szervezet a tagságának bővítését tervezi, és megbeszéléseket folytat más európai országok sörgyártó szövetségeivel. Az egyesülés a tisztességes verseny előmozdítására, a független sörfőzdék láthatóságának növelésére, valamint a regionális sörfőzési hagyományok megőrzésének fontosságára irányuló fogyasztói tudatosság felkeltésére összpontosít.