fbpx

A Kispolszki feltankol

Írta: Kovács Bálint

2022-05-02 | 14:25 Magazin

Már három éve áll a Kispolszki lengyel söröző a Bercsényi utcában, ott voltunk a születésénél, és csendesen ingattuk a fejünket, lengyel söröző, ejj. Hiába a lengyelek a harmadik legnagyobb sörgyártók Európában, nagyobbak mint a csehek, mégis ők (mármint a csehek) az igazán híresek, ami köszönhető a cseh sörök egyedi karakterének, illetve annak, hogy a négyszer nagyobb lengyel piac sokkal inkább felszippantja a megtermelt mennyiséget, nem nagyon marad exportra. Aztán az idő Cserkuti Imrét, a tulajt igazolta, a Kispolszki, köszöni szépen, dübörög, olyannyira, hogy nemsokára feltankolnak új sörökből.

Eddig Lengyelországból a Browar Perla söreit forgalmazták, ehhez csatlakozik most két új főzde, a Browar Fortuna, nekik a Komes nevű sörcsaládját kóstolhatjuk hamarosan, ami a sörgyár topmárkája, illetve egy kisebb üzem, a Browar Grodzisk, akik különleges, füstölt söreikkel jelentkeznek. Ezekből kaptunk premier előtt kóstolót, hogy lássuk, mit tud a lengyel konkurencia.

Úgy általánosságban, elsősorban alkoholt tudnak, a 4-5 százalék náluk nem igazán opció, valahol 7 tájékán kezdődik a sör, de az se baj, ha két számjegyű. Szűrni viszont nem szeretnek, gyakorlatilag minden kóstolt új tétel alapjáraton szűretlen, ami nem baj, sőt.

Az új, illetve eddig forgalmazott lengyel sörök mellett van még két különlegessége a helynek: az egyik a saját márkás sör, a HopTop által készített lengyel vörös ászok, ami dobozban is megvásárolható.

Egy akkora helytől, ahol nem biztos, hogy meg tudna fordulni egy kispolszki, a saját sör mennyire vagány már!

A másik, hogy 3 féle cidert forgalmaznak. A cider nekünk még egyelőre a szénsavas, alkoholos, cukrozott almalevet jelenti, de Európában, és egy kicsit már Magyarországon is mocorog valami, amiből pár éven belül lehet egy cider forradalom!

 

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

 

Beerporn magazin (@beermagazin) által megosztott bejegyzés

A Komes sörcsalád négy tagja érkezik majd a Bercsényi utcába. Egy Imperial IPA, amiben nincs sok trópus, némi kis narancsillat lengi körül, inkább teltebb, klasszikus teás – bergamottos vonalon mozog, 7% alkoholtartalommal.

Jön egy Potrójny Złoty nevű belga tripel, ami hozza a kötelező belga jegyeket, de talán az egyetlen tétel, ami kicsit csalódást okozott, kellemes, jól iható sör, de valahogy mindig kiderül, hogy belgául igazán csak a belgák tudnak.

Nem lengyel főzde, ami nem készít balti portert, ha valami, hát az hazai pálya, ennek megfelelően egy jól eltalált egyensúlyú, erős (9%), de nem nehéz, nem túl édes, akár még langyos nyári éjszakákon is jól fogyasztható sört kapunk Miłosławból.

Végül egy Russian Imperial Stout, aminek a lengyelek szintén nagy szakértői, de 2022-ben a hazai pálya említése ebben az esetben nem túl elegáns. Ízesebb, selymesebb, teltebb, kávésabb mint a porter, és erősebb is (12%), vele csínján kell bánni.

A Browar Grodzisk Poznantól nem messze, Grodzisk Wielkopolskiban található, egy kisebb főzde, és különlegessége, hogy egy némiképp elfelejtett lengyel tradíciót, a füstölt malátából történő sörkészítést igyekeznek feltámasztani. Mindezt úgy, hogy semmiképp sem nosztalgiafőzde, kifejezetten új hullámos, vagány söröket készítenek. A Kispolszkiba jelenleg 2 tétel érkezik, egyszer az alap, ami egy kifejezetten füstös búza, és te jó isten, hogy mennyire, gyakorlatilag mintha kolozsvári szalonnát hidegkomlóztak volna a sörbe,

tipikus utálom/imádom sör, lesz még miatta bicskázás a Bercsényiben!

És hogy a klasszikus mellé valami modern is érkezzen, jön egy Sencha Earl Grey teával ízesített White IPA: teát és bergamottot emlegettem volna a Komes Imperial IPA kóstolásakor? Összevissza beszéltem, idő előtt fejembe szállt, itt van csak tea igazán, persze nem ez a gyümölcsteás, pohár felett lengedező illat, hanem a fejet a szálas tea dobozába hajtó. Ízében túlérett mangós, ami később grapefruittá változik, ez egy nagyon komplex, rétegelt, lassan kortyolós sör, amit kifejezetten egyedivé tesz az enyhe füstös íz.

Pár hét és a Kispolszkiban 12 féle lengyel sör várja, hogy elmélyítsük legendás, országok közti barátságunkat, amin keresztül már egészen komplex képet kaphatunk a lengyel sörgyártásról, márpedig nincs jobb, mint a kisautó hátsó ülésén komplex képet kapni, sok jó ember társaságában. Wasze zdrowie!