fbpx

A japánok már a legismertebb angol sörmárka felvásárlása előtt betették a lábukat az európai piacra

Írta: BeerPorn.hu

2019-01-28 | 06:29 Hírek

Néhány napja jött a hír, hogy a leginkább London Pride söréről ismert – de az itthoni piacon is számos sörrel jelenlévő – Fuller’s főzdét megvette a japán Asahi. Az ázsiaiaknak komoly terveik lehetnek az európai piacon.

250 millió fontért, azaz több mint 91,8 milliárd forintért vásárolta meg januárban a japán Asahi Group az eddig családi tulajdonban lévő Fuller’s-t. A korábbi tulajok eladták a Londonban működő Griffin Brewery-t is, pedig ott alapították a később jelentős növekedésen átment céget.

A japánok sörök gyártásáért és terjesztéséért lesznek a felelősek, a márkanév az angoloké marad.

Az Asahinak nem ez az első európai biznisze, a 2017-esben pedig mi, magyarok is érintettek vagyunk, hiszen akkor több kelet-közép-európai sörmárkát is megvettek, többek között a lengyel Tyskie-t, a cseh Pilsner Urquellt, a román Ursust és a magyar Drehert is, de övék még például az olasz Peroni, vagy az ugyancsak lengyel Lech is.

A japánok egyébként Asahi Breweries EuropeGroup néven működtetik az európai márkáikért felelős céget, amelynek csak a közép-európai régióban 11 sörgyára van, és 33 millió hektoliter sört adnak el évente.

Tavaly egyébként el is látogattunk egy lengyelországi Asahi eseményre, ahol megtudtuk, hogy a jövőben nagyobb hangsúlyt helyeznének a prémium termékekre, rámennének a kézműves(nek látszó) sörökre, és az alkoholmentes sörökben is nagy lehetőséget látnak.

Hogyha érdekelnek a globális sörpiaci tulajdonviszonyok, kattints ide!