fbpx

A hoplágerről is szól az idén október másodika!

Írta: BeerPorn.hu

2021-09-23 | 06:04 Magazin

Jövő szombaton, azaz október 2-án újra itt a Nyitott Főzdék Napja! Ha Budapesten, Kecskeméten, Fóton vagy Békésszentandráson tervezed főzdelátogatással és sörkóstolással tölteni, ez a cikk neked szól!

Országszerte vár változatos programokkal a Nyitott Főzdék Napja, amelynek ezúttal hivatalos söre is lesz! A kiválasztott sörtípust – a hoplágert – pedig az alábbi főzdék némelyikében is megkóstolhatod!

FIRST CRAFT BEER

Az Újpesten működő First Craft Beernél mindig is a célkitűzések között volt, hogy megmutassák, milyen szenvedéllyel készítik a söreiket. Erre a célra hozták létre az üzem melletti Taproomot, amely ezúttal is fontos programhelyszíne lesz a Nyitott Főzdék Napjának.

Szombaton szervezett csoportokban járható majd végig a sörfőzde, megismerheted az alapanyagokat, a folyamatokat, és még főzdekvízen is részt vehetsz! Hogyha végigkóstolnád valamennyi – várhatóan 10 féle – csapolva kínálat sörüket, beleértve a Nyitott Főzdék Napja hivatalos sörét, jó szolgálatot tesznek majd az akciós kóstolócsomagok!

KECSKEMÉTI SÖRMANUFAKTÚRA

Kecskeméten a nemrég megújult Kecskeméti Sörmanufaktúra várja a sörkedvelőket, akik ingyenes üzemlátogatások során pillanthatnak be a főzde mindennapjaiba, és a sörfőzés rejtelmeibe! A látogatás közben pedig a főzdefriss sörök kóstolására is lehetőség lesz!

A sörfőzde vezetői ráadásul a sörök mellé gondoskodnak a jó falatokról is, lesznek grillezett kolbászok, és a Kecskeméti Sörház is a vendégek rendelkezésére áll, a város legjobb hamburgereivel és pizzáival!

FÓTI KÉZMŰVES SÖRFŐZDE

Ki ne ismerné a magyar sörforradalom egyik fontos helyszínét, a Fóti Kézműves Sörfőzdét? Ha bejárnád az üzemet, illetve megismerkednél jobban is régi és új söreikkel, október 2-án lesz rá lehetőséged!

A bejáráson kívül pedig természetesen sörkóstolási és -vásárlási lehetőség is lesz. Legyen szó alsó- vagy felsőerjesztésű, gyümölcsös vagy klasszikus sörökről, mindből találsz majd kedvedre valót, és Fóton is kóstolható lesz a 2021-es Nyitott Főzdék Napja hivatalos söre

SZENT ANDRÁS SÖRFŐZDE

Békésszentandráson október 2-án 10:00-től 18:00 óráig félóránként indítanak üzemlátogatást a Szent András Sörfőzdében, és ezúttal bejelentkezés nélkül is részt lehet venni majd rajta! A bejáráson egyenesen a tartályokból lehet majd megkóstolni a főzde újdonságait, és már jól ismert tételeinek lehető legfrissebb változatát! A látogatások végén pedig kvízjátékon is részt vehetnek a vendégek, ahol a helyes válaszok ajándékokat érnek!

A Nyitott Főzdék Napja 2021 hivatalos söre Békésszentandráson a limitált kiadású Gamma.07 hidegkomlózott cseh lager lesz, amiből az utolsó palackokat a főzdelátogatáson szerezheted be!

 

Csatlakozz a Facebook eseményhez, hogy mielőbb értesülj a Nyitott Főzdék Napja legfrissebb információiról!