fbpx

A holland apátság, amely csak nagyágyuban utazik

Írta: Mesterházy Ernő

2021-04-22 | 06:15 Magazin

Fotó: Tastytales.tv

Az alapítása után első tíz évben majdnem egyből beleállt a földbe a hollandia területén található Zundert apátság, amelyet csak egy nagyon jelentős tőkeinjekció mentett meg, és végülg virágoztatott fel. Nem szórakoznak az alapsörtökkel, csak tripelt és quadrupelt főznek.

Ebben a sorozatunkban az „Authentic Trappist Product” logóval ellátott söröket előállító apátságokat vesszük sorra. Elsőként a vallóniai Chimay városában működő főzdét és sajtmanufaktúrát ismertettük, aztán a Westmalle jött, majd a rocheforti, az Orval, az Achel, és az engelszell-i. Ezeket pedig a La Trappe, a Tre Fontane és a Spencer követte.

Ha pedig érdekel, mitől lehet egy sör igazán trappista, sorozatunk első ebből a részéből derül ki!

Soron következő apátságunkat akárcsak a Spencert, szintén 2013-tól soroljuk a trappista sörfőzdék közé, valamint éves termelésük is hasonló, ugyanis ez esetben is 5000 hl-ről beszélünk. Terméklistájuk azonban lényegesen szegényebb, hiszen jelenleg két főzettel, egy 8%-os tripellel (Zundert 8) és egy 10%-os quadrupellel (Zundert 10) rendelkeznek. Szerencsénkre kis hazánkban pár hete már mindkettő forgalomban van, online rendelhetőek.

A Zundert története rendkívül kalandos. A francia forradalom időszakában, a politikai helyzet miatt, a katsbergi Mont des Cats apátság fennmaradása kérdésessé vált. Az észak-franciaországi kolostorból így a főapát elküldte egyik szerzetesét, hogy próbáljon külföldön menedékhelyet találni. 1881-ben Tilburgban, Hollandiában megalakult az „Abbey of Our Lady of Koningshoeven”. Az apátság felvirágoztatása után merült fel az ötlet, hogy több menedékhelyet alapítsanak az ország területén, a kérdéses sorsú francia szerzetesek számára.

1897-ben a zunderti Anna Catharina van Dongen kisasszony egy darab földet adományozott a tilburgi apátságnak. Az akkori főapát, Dom Willibrord Verbruggen pedig úgy döntött, hogy ezen a területen új kolostort épít menedékhelyként. 1900. május 24-én avatták fel a kápolnát.

Fotó: Tastytales.tv

1909. június 22-én a testvérek rossz hírt kaptak, miszerint azonnal el kell hagyniuk kolostorukat. A tilburgi apátság olyan súlyos pénzügyi helyzetbe került, hogy a jelzálogkölcsön megtérítése miatt, fontolóra kellett venni mindkét közösség összes tulajdonának eladását. Egy kis időre a szerzeteseket a belgiumi Westmalle fogadta be, mígnem Maria Ullens de Schooten egy nagyobb összegű adománya után visszatérhettek lakhelyükre.

Az adományból fejlesztési munkálatok kezdődtek. Befejezték a templom építését, majd munkahelyeket teremtettek: a kolostor mögött pékség, mosoda és kovácsműhely jött létre. 1938. szeptember 14-én Zundert papságát apátsági rangra emelték (Abdij Maria Toevlucht). 1950-ben elérték a történelmük maximum létszámát, egy rövid ideig 80 szerzetes otthonává vált az apátság. Az első zen meditációs foglalkozásokat itt tartották az 1970-es években Dom Jeroen Witkam apátnak köszönhetően, aki többek között a jóga iránt is érdeklődött. 1998-ban a testvérek úgy döntöttek, hogy abbahagyják a tejtermelést, és átálltak a szarvasmarhatartásra, mellyel 2007-ig foglalkoztak. A sörfőzés ötlete 2012-ben látott napvilágot, a főzde első termékei pedig 2013. decemberében kerültek piacra.

 

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

 

Davide Andriolo (@macondo83) által megosztott bejegyzés

Meglehetősen rögös út vezetett tehát odáig, hogy Hollandia második trappista főzdéjének kiváló minőségű söreit a kezünkben tarthassuk. Ezért érdemes beletekintetünk a történelem eseményeibe, hogy igazán értékelni tudjuk, és átlássuk, hogy sörnedűnk minden cseppje mögött évekig tartó megpróbáltatások, és kemény munka van.

 

A cikk a Premium Beer és a Beerporn.hu együttműködésének keretében jött létre.