fbpx

A Heineken ledobta az Amstel-bombát Kínában

Írta: BeerPorn.hu

2020-12-03 | 09:28 Hírek

Ezekben a hetekben vezeti be a Heineken Kína egyes tartományaiban az idén 150 éves Amstelt. A világ egyik legismertebb sörmárkájától Kínában is rengeteget vár a holland konszern.

Éppen az Amstel sörgyár megalapításának 150. évfordulójára időzítette a Heineken az Amstel sörmárka kínai bemutatását. Az Amstel lágert 116 országban értékesítik, 2020 novembertől Kína déli és keleti részének egyes tartományaiban is.

A Heinekennél arra számítanak, hogy a következő három évben az Amstel egyik legfontosabb piacává válik a távol-keleti ország. Az Amstel sörfőzdét 1870-ben alapították Hollandiában, Amszterdamban. A főzde az Amstel-folyóról kapta a nevét, amely átfolyik a városon. Az Amstelnek nem kellett sok idő, hogy az egyik legtöbbet exportált holland sörmárkává váljon.

Az 1950-es és ’60-as években többek között Holland Guyanában, Jordániában, Curacaóban, Puerto Ricóban és Görögországban nyitottak főzdéket. A céget 1968-ban vette meg a Heineken, amszterdami Amstel Sörgyárat 1972-ben zárták be, a termelést a Zoeterwoude-i Heineken üzembe helyezték át.

Az Amstel a Heineken mellett a holland cég egyik legsikeresebb márkája, illetve az egyik legdinamikusabban növekvő globális sörbrand.
A kínai piacon vezető sörként pozícionálják az Amstelt, az „elérhető prémium kategóriában” – mondta Małgorzata Lubelska, a Heineken nemzetközi márkákért felelős igazgatója.

Ja, és lesz a 150. évforduló alkalmából plecsni is az Amsteleken, de az nem csak Kínában, hanem mindenfelé a világon.