fbpx

A Covid miatt lép hátra a világ legnagyobb komlótermelő cégének vezetője

Írta: BeerPorn.hu

2021-07-12 | 08:24 Hírek

A BarthHaas GmbH 60 éves vezető partnere tavasszal betegedett meg súlyosan a koronavírustól, és még nem épült fel teljesen. Közben eldöntötte, visszavonul az operatív vezetésből.

Stephan Barth 1992 óta az egyik vezető partner a BarthHaas-nál, amely a világ legnagyobb komlótermék előállítója. A menedzser egyébként is készült a visszavonulásra, most viszont bejelentette: a tervezettnél valamivel korábban lemond az operatív felelősségről, július 31-től távozik a BarthHaas Csoport ügyvezető igazgatótanácsából.

Az Inside.beer által idézett sajtónyilatkozat szerint Barth a következőket mondta: „Meg fogok gyógyulni, de a betegségem során arra jutottam, hogy felgyorsítom a visszavonulásom folyamatát, amelyre egyébként is sor került volna a következő években”.

Stephan Barth testvérével, Alexander Barth-szal és unokatestvérével, Regine Barth-tal irányítja a céget. A jövőben Regine Barth lesz felelős az európai és az ázsiai piacokért, és a vállalat 227 éves történetében elsőként lesz egyedüli ügyvezetője a cégnek.

Stephan Barth a felügyelőbizottság tagja lesz, ahol a stratégián dolgozik, illetve márkanagykövet lesz, valamint szeretne részt venni abban a folyamatban, amely a következő generációt a cégbe vezeti, a családi vállalkozás vezetőinek gyermekei egyelőre viszont még túl fiatalok ahhoz, hogy a közeljövőben menedzseri szerepet töltsenek be.